Múltunk, Politikatörténeti Folyóirat

Keresés

2016/1. szám

A 2016/1. szám tartalomjegyzéke (rövid ismertetőkkel):


1945 ÉS A DEMOKRÁCIA ÉRTELMEZÉSEI

Laczó Ferenc: Egy végletes Bildungsroman fordulópontja? 1945 német és európai perspektívában (ismertető + | -)

1945-nek az elmúlt két évszázad mainstream történetírói korszakolásában kiemelkedő, egyedül talán 1914-hez hasonlítható szerep jut. 1945 egyúttal a radikális újrakezdés átpolitizált szimbóluma, melynek polarizált megítélése a történetpolitikai választóvonalainkra is éles fényt vet. 1945 radikális újrakezdésként való értelmezése – legyen az akár pozitív, akár negatív előjelű – azonban jóval ambivalensebb, mint sokan feltételeznék. Ahogy a német példa érzékelteti, a második világháború végének nulladik óraként való beállítása ugyanis éppúgy lehet a normatív elhatárolódás jele, mint a fennálló folytonosságot tagadni próbáló igyekezeté. Az 1945-ön átívelő folytonosságok iránt komolyan csak az újraegyesült Németország történetírása kezdett el érdeklődni. 1989 bekövetkeztével 1945 értelme módosult és jelentősége is relativizálódott. A 21. századból visszatekintve úgy tűnik, hogy amennyiben e keserédes év nem is indított el döntő történeti folyamatokat, fejleményeire mégis érdemes úgy tekintenünk, mint később kibontakozó, nagy jelentőségű folyamatok előtörténetének kezdőpontjára.

- Ignácz Károly: Politikai és választói magatartás 1939-ben és 1945-ben – a nyilas–kommunista folytonosság mítosza (ismertető + | -)

A tanulmány a 20. századi magyar történelem két különleges parlamenti választásához (1939 és 1945) kapcsolódva elemzi a korabeli politikai és választói magatartásokat. Elsősorban azt a történeti szakmunkákban és a public historyban is megjelenő „tudást” veszi kritikai vizsgálat alá, amely nagyfokú hasonlóságot, folytonosságot tételez föl a szélsőjobboldali és a kommunista mozgalom között. Az 1939-es és 1945-ös politikai és választói magatartások több alapvető eleme azonban még tudományosan feltáratlan, illetve az összehasonlításukat számos figyelembe nem vett módszertani probléma nehezíti. Szakszerű eljárásokkal nem lehetett igazolni a nyilas és a kommunista társadalmi bázis azonosságát, inkább az derült ki, hogy a volt szélsőjobboldali szavazók valószínűleg megoszlottak az 1945-ös pártok között. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy e sajátos csoport létszáma 1945-ben már nem volt jelentős az összes választójogosulthoz képest.

- Bartha Ákos: Népi írók és demokráciafelfogásuk 1943 és 1948 között (ismertető + | -)

A népi mozgalom fénykora (1938–1948) egybeesik a 20. századi magyar történelem egyik legnehezebb és legbonyolultabb időszakával. Ebből az alaphelyzetből adódóan érdemes megvizsgálni, miként alakult a politikai ambíciókat is dédelgető népi írók gondolkodásmódja, személyes sorsa és politikai karriere az említett évtizedben, különös tekintettel a demokráciáról vallott nézetekre. Nem kevésbé izgalmas kérdés a népiek fő politikai szerveződésének (Nemzeti Parasztpárt) sorsa sem, mely alakulat előbb az illegalitás, majd az önállótlanság miatt őrlődött az esetenkénti részsikerek ellenére. Tanulmányomban az 1943 és 1948 közti időszakot tekintem át a fenti perspektívából. Kiindulópontom az 1943-as szárszói találkozó, mivel itt fogalmazódott meg széles nyilvánosság előtt a népiek berkeiből induló két legismertebb vízió. Írásom górcső alá veszi az 1945 után háttérbe szorított népieket (Németh László, Féja Géza, Kodolányi János, Sinka István), az 1945 utáni „társutasokat” (Erdei Ferenc, Darvas József), a hozzájuk húzó pártelnököt (Veres Péter), valamint a demokratikus játékszabályokat komolyan vevő népi írókat, politikusokat (Kovács Imre, Bibó István, Illyés Gyula, Szabó Zoltán) és az egyetlen, utóbbi csoportból miniszteri székbe kerülő parasztpárti politikust (Keresztury Dezső).

B. Kádár Zsuzsanna: Volt-e szociáldemokrata „demokráciakísérlet” Magyarországon 1945 után? (ismertető + | -)

A tanulmány a címben feltett kérdésre néhány szociáldemokrata gondolkodó, politikus érvrendszerét felhasználva válaszol. Bibói megfogalmazással élve, a „próbálkozó demokrácia” első évében valamennyi politikai párt programjában, fogalomkészletében az ellenforradalmi rendszer éles kritikájával találkozunk. Az értelmiségi elit java része bízott a demokrácia és a szocializmus összeegyeztethetőségében, a különbség inkább abban mutatkozott meg, hogy ki melyikre tette a hangsúlyt. Az SZDP autonóm vezetői – így Kéthly Anna, Bán Antal, Szeder Ferenc – egy jogtisztelő demokrácia eszményében hittek. Sokáig, 1947-ig együtt meneteltek a kommunisták és a szociáldemokraták, közös lehetőségüknek, céljuknak tűnt a demokratikus átalakulás segítése, a demokrácia társadalmi feltételeinek megteremtése. Ám miközben az „evolucionista” SZDP mindenféle diktatúrát elutasított, addig a „revolucionista” MKP nyitva hagyta a proletárdiktatúra lehetőségét.

Petrás Éva: Barankovics István és pártja az 1945-ös demokráciában és annak utóvédharcában (ismertető + | -)

A tanulmány a Demokrata Néppárt (DNP) megalakulásától, országgyűlési működésén keresztül feloszlásáig (1944–1949) követi nyomon a magyar kereszténydemokrácia és képviselőinek, elsősorban Barankovics István pártfőtitkárnak a politikai működését. Egy modern kereszténydemokrata párt alapítása a II. világháború után Magyarországon is időszerű volt. A DNP eszmerendszere lényegében nem tért el a korabeli nyugat-európai kereszténydemokrata pártokétól, azok magyar megfelelőjének tekinthető. Nyugat-európai testvérpártjaihoz hasonlóan a DNP is elhatárolódott a két világháború közti katolikus politizálás, a jobboldali konzervatív keresztény pártok örökségétől, és politikai „érintetlenségét” az antifasiszta ellenállásban való kereszténydemokrata részvétel tőkéjéből merítette. Kereszténység és politika új elméleti alapra helyezését azonban nem csupán „importálták” a katolikus egyház társadalmi tanításából, a pápák szociális enciklikáiból és politikai megnyilatkozásaiból, hanem az 1930-as évektől egy reformkatolikus értelmiségi csoport saját eredményeit is beépítették. Így jutottak el a két világháború között jó ideig uralkodónak tekintett hivatásrendi társadalomszervezési elvektől a parlamentáris demokrácia rendszerének igenléséig, illetve a szociális kérdés hagyományosan karitatív alapú katolikus megközelítése helyett a szociális jogok állami garantálásának szükségességéig; demokratikusabb tulajdonviszonyok és társadalmi berendezkedés támogatásáig. Az ezen alapuló program meghatározta a DNP helyzetét a magyar egyházpolitikai és politikai élet 1945 utáni alakulásában: egyfelől a Mindszenty József bíborossal szembeni személyi és politikai nézetkülönbségek, másfelől az 1945 utáni demokrácia sajátosságai és különösen az 1947-es választások utáni belpolitikai válság idején két fronton is a demokrácia utóvédharcát kellett vívniuk.

Szajda Szilárd: 1945 – demokráciakudarc
(Standeisky Éva: Demokrácia negyvenötben. Napvilág Kiadó, Budapest, 2015.)


TANULMÁNYOK

- Bödők Gergely: A „proletárforradalom hűséges katonái” vagy „közönséges haramiák”? Kik voltak a „Lenin-fiúk”? (ismertető + | -)

A Magyarországi Tanácsköztársaság rövid fennállása ellenére, kezdetétől fogva, egymástól kategorikusan eltérő és érzelmileg erősen túlfűtött, szélsőséges vélemények „kereszttüzében” áll. A tanácskormány karhatalmi alakulataiként működő alakulatokkal – különösen az egyik leghírhedtebb csoportnak számító „Lenin-fiúk” nevezetű terrorcsapattal – még inkább ez a helyzet. Amíg a paramilitáris alakulatok atrocitásait az országból elmenekült szociáldemokrata vezetők is bírálták, a két világháború között valósággal diabolizálták az elkövetőket. Emlékezetük a második világháborút követően megváltozott: a vörösterrort a hivatalos történetírás jó ideig tagadta, a „Lenin–fiúk” gyilkosságait pedig „aljas rágalmaknak” tartotta. A két világháború közötti minősítésektől eltérően a „mártírként” tekintett fegyveres csoportok emlékezete apologetizálódott. Az 1989-es rendszerváltást követő időszakban ideológiai korlátoktól függetlenül végképp lehetővé vált az 1918–1919-es forradalmaknak, így a Tanácsköztársaságnak is, a higgadt, szakszerű, és elfogultságoktól mentes értékelése. Tanulmányunkban a „Lenin-fiúkra” vonatkozó hazai historiográfia bemutatását követően a Budapest Fővárosi Levéltár 1919–1922 között született peranyagait felhasználva néhány szociológiai jellemzőjükre világítunk rá.

- Botos János: A pengő megsemmisülése, a forint születése, 1938–1946 (ismertető + | -)

1938-tól az inflációt 1944 végéig alapvetően az állami költségvetés növekvő hiánya, a terület visszacsatolások, a Szovjetunió elleni háború kiadásainak a pénzromlás segítségével történő fedezése táplálta. A kormányzat hatósági ellenőrzés alá vonta az alapvető fontosságú nyersanyagok, mezőgazdasági és ipari termékek termelését és elosztását, bevezette a központi árszabályozást, a termékek korlátozott felhasználása érdekében a jegyrendszert. Az infláció a második világháború végéig fokozatosan növekvő tendenciájú, de kezelhető mértékű maradt. 1944 őszétől 1945 tavaszáig a harcok következtében a nemzeti vagyon kétötöde megsemmisült, az őszi és a tavaszi mezőgazdasági munkák többsége elmaradt. A háborús károk helyreállításának tőkeigénye, az üres államkassza az inflációt erősítették, amelynek üteme 1945 júliusában elérte a hiperinflációs szintet. A hiperinfláció öngerjesztővé vált, a megállítására tett kísérletek kudarcot vallottak. Oka a költségvetés hiánya, az ipari és mezőgazdasági termékek, termények szűkös volta, a fegyverszüneti szerződésből és a jóvátételből eredő nemzetközi kötelezettségek teljesítése volt. Az új fizetőeszköz, a forint 1946. augusztus 1-jén jelent meg a fizetési forgalomban. Kibocsátásával helyreállt a nemzeti fizetőeszköz értékmérő, csereeszköz, és értékmegőrző szerepe, de nem valósult meg konvertibilitása, és nem megszüntette, csak kezelhetővé tette az inflációt.

- Klenjánszky Sarolta: „Világ fiataljai, egyesüljetek!” Az 1949-es budapesti Világifjúsági Találkozó és a francia fiatalok részvétele a fesztiválon történeti kontextusban (ismertető + | -)

Magyarországon a Rákosi-korban tartott valamennyi állami rendezvény között az 1949. augusztus 14-e és 28-a között Budapesten megrendezett II. Világifjúsági Találkozót kivételessé, hogy az eseményre több ezren érkeztek a kapitalista és gyarmati országokból is. Jelen tanulmány célja, hogy e jelenséget körüljárva a francia fiatalok budapesti VIT-en való részvételén keresztül elemezze a szocialista blokk Nyugattal szemben folytatott ideológiai hadviselésének néhány aspektusát. A cikk a fesztivált a nemzetközi politikai kontextusba visszahelyezve vizsgálja a rendezvény szerepét egyfelől a Szovjetunió és Magyarország külpolitikájában, másfelől a Francia Kommunista Párt, tágabban a nyugati kommunista mozgalom „forradalmi” stratégiájában, bemutatja a rendezvény közvetlen magyarországi előzményeit, valamint betekintést enged a színfalak mögé. Egy hatásos hírveréssel összekapcsolt szocialista állami rendezvény megszervezése a Kreml kézi vezérlésével, e külső irányítás körültekintő elrejtése a nyugati közönség szeme elől és a nyugati résztvevők megnyerése csaknem lehetetlenné tették a vállalkozást. Végül a tanulmány a fesztivál politikai kihasználására irányuló erőfeszítések fényében vizsgálja a lehetséges okait annak, miért nem teljesült a fesztivál egyik fő célkitűzése, a nyugati kommunista ifjúsági szervezeteket évek óta sújtó elszigeteltség megtörése.


FÓRUM
(E rovat írását ITT elolvashatja!)

Csunderlik Péter: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban – Krausz Tamás és Ungváry Krisztián vitája


SZEMLE

- Huhák Heléna: Totalitarizmus a gyakorlatban
(Anne Applebaum: Vasfüggöny. Kelet-Európa megtörése 1944–1956. Európa, Budapest, 2014.)

- Szilágyi-Gál Mihály: Az egészséges nemzet mint eugenikai terv a huszadik század első negyedében
(Marius Turda: Eugenics and Nation in Early 20th Century Hungary. Palgrave Macmillan, Hundsmills, Basingstoke, 2014.)

- Barta Tamás: Konfliktusok, viták a lehetőségek pártjában
(Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt története 1939–1960. Barangoló, Pilisszentkereszt, 2014)

- Turbucz Dávid: Jobbratolódás, Anschluss és egy nem megfelelő miniszterelnök
(Kerepeszki Róbert: A „tépelődő gentleman”. Darányi Kálmán (1886–1939). Kronosz – Magyar Történelmi Társulat, Pécs – Budapest, 2014.)


E SZÁMUNK SZERZŐI:

B. Kádár Zsuzsanna PhD, történész
Barta Tamás PhD-hallgató, ELTE BTK 19. és 20. századi kelet-európai történelem doktori program
Bartha Ákos PhD, történész, posztdoktor kutató, MTA BTK Történettudományi Intézet
Botos János történész, egyetemi docens (ORZSE)
Bödők Gergely történész-doktorandusz, Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Csunderlik Péter PhD-hallgató, történész, tudományos segédmunkatárs, Politikatörténeti Intézet
Huhák Heléna PhD-hallgató, ELTE BTK, muzeológus, Holokauszt Emlékközpont
Ignácz Károly PhD, történész, tudományos munkatárs, Politikatörténeti Intézet
Klenjánszky Sarolta PhD, történész
Laczó Ferenc PhD, történész, docens, Maastrichti Egyetem
Petrás Éva PhD, történész, tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
Szajda Szilárd PhD, történész, politológus, Politikatörténeti Intézet
Szilágyi Gál Mihály PhD, adjunktus, ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék
Turbucz Dávid PhD, tudományos munkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

1. lap (összesen 44 lap van)

copyright © 2009, Múltunk Szerkesztőség, Minden jog fenntartva
powered by icon.design :: internet solutions