- Gyáni Gábor: A polgári identitás konstrukciói memoárok tükrében
https://doi.org/10.56944/multunk.2025.4.1
IsmertetőA 20. századi magyar polgári identitás felderítéséhez 15 memoár vizsgálata szolgált alapul. Ezek a társadalmi imaginációt sugalmazó életút elbeszélések többnyire azután születtek, hogy felbomlott a kapitalizmus korának középosztálya. A döntő hányadukban értelmiségi visszaemlékezők számára kivételesen fontosnak tűnt elbeszélni a családi leszármazást, valamint a rokonsági kapcsolatrendszert. E mellett kiemelt jelentősége volt emlékeik sorában az iskolai szocializációnak (a gimnáziumi éveknek), és a magánélet szokásrendjének, mindenekelőtt az otthon és a lakás minőségének. Az egodokumentumok tükrében rekonstruált polgári-középosztályi öntudat egy társadalmi csoport „biográfiájaként” is értékelhető, mivel az életmód és a mentalitás döntő rétegképző szerepet játszott a polgárság konstituálásában.
- Kővágó Emese: Emlékezet a határon. Az 1944-es vajdasági tömegmészárlások megemlékezési szertartásai a Bácskában
https://doi.org/10.56944/multunk.2025.4.2
IsmertetőA titoi katonai közigazgatás utasítására végrehajtott 1944–1945-ös vajdasági tömegmészárlások emlékezete kommunikatívból kulturálissá formálódott az elmúlt évtizedek során a helyi magyarság körében. Ma már rítusok épülnek rá, ám a társadalom mikroszintjére csak enyhén szivárgott le. A térségben 2017–2023 között a résztvevő megfigyelés módszertanával vizsgáltam azt, hogy az események emlékezetét fenntartani igyekvő lokális rítusok során milyen kulturális jelentések rajzolódnak ki. A vizsgált ceremóniák karaktereinek feltárása során igyekeztem rámutatni azokra a tényezőkre is, amelyek hatást gyakorolnak a jelentésformálásra és alakítják a múltfeldolgozás kereteit. Konklúzióm, hogy az inkluzív megemlékezési szertartások során az emlékezet döntően a „nemzeti” szűrőn keresztül lép működésbe és formálja a múltat, mégpedig az interetnikus kapcsolatoknak az elmúlt évtizedek gyakorlatain alapuló normatív szabályrendszerén („határon”) belül. Kérdés azonban, hogy a „határokon” belül rekonstruált emlékezet képes-e a hozzá kapcsolódó társadalmi háttérdiskurzusok, a szélesebb körű múltfeldolgozó jó gyakorlatok és a helyi lakosság részvételének jelentős hiánya mellett a megbékélést szolgálni.
- Danyi Gábor: A lokális eseménytől a transznacionális emlékezetig. Jerzy Popiełuszko meggyilkolásának nem hivatalos lengyel kultusza és disszidens magyar visszhangjai
https://doi.org/10.56944/multunk.2025.4.3
IsmertetőA tanulmány az 1984-ben kegyetlenül meggyilkolt Jerzy Popiełuszko katolikus lengyel pap 1980-as évekbeli nem hivatalos emlékezetét vizsgálja a lengyelországi és magyarországi disszidens emlékezeti aktivizmus keretében. Popiełuszko alakja körül, aki a Szolidaritás mozgalom nyílt támogatója és szószólója volt, igen gyorsan spontán vallási kultusz alakult ki, emlékezete nemcsak Lengyelországban, hanem az ország határain túl is burjánzani kezdett. A magyar demokratikus ellenzék is felkarolta az ügyet: szolidaritási nyilatkozatokat és elemző cikkeket jelentetett meg a második nyilvánosságban, az Inconnu művészcsoport nemhivatalos kiállításokat szervezett egy magánlakásban, más szereplők hangfelvételeket és fényképeket csempésztek át a határon, vagy emlékalbumot jelentettek meg szamizdat formában.
A tanulmány az alábbi kérdésekre keres választ: Hogyan lesz egy lokális eseményből transznacionális emlékezet? Hogyan utazik az emlékezet és lépi át a határokat? Hogyan változnak az emlékezeti narratívák a különböző – lokális, nemzeti, transznacionális – kontextusokban? Hogyan kapcsolódnak össze Popiełuszko emlékezete esetében a vallási, politikai és emberi jogi motívumok? A tanulmány amellett érvel, hogy a disszidens szereplők és az általuk működtetett változatos kulturális praxisok eredményeként Popieluszko emlékezete egy transznacionális irányba mozdult, miközben a gyilkosságról szóló narratíva is elszakadt a lengyel nemzeti mártírhalál toposzától és jelentősen kitágult: a lengyel pap a kelet-európai szabadságtörekvések szimbolikus alakja lett. A tanulmány forrásként lengyel és magyar nyelvű állambiztonsági dokumentumokat, szamizdat kiadványokat, oral history interjúkat, valamint a Szabad Európa Rádió kutatóintézetének anyagait használta fel.
- Kuti Klára: Se munkás, se polgár, se nemzet
https://doi.org/10.56944/multunk.2025.4.4
IsmertetőA tanulmány a történettudomány és emlékezetpolitika közötti feszültségben vizsgálja a múzeum helyét, szerepét és küldetését. Tágabb értelemben a történeti muzeológia fogalmi keretének és módszertanának kritikai bemutatására vállalkozik. Szűkebb értelemben a jelenlegi Nemzeti Múzeum egykori Legújabbkori Történeti / Munkásmozgalmi Múzeum életmód-gyűjteményeinek gyűjteményezési elveit és gyakorlatát elemzi. A tanulmány hipotézise, hogy a hajdani munkásmozgalmi gyűjtemények fokozatosan veszítették el politikai alanyukat, és az egykori élmunkás, élcsapat, munkásság után a dolgozó és a fogyasztó vált a gyűjteményezés célcsoportjává. A rendszerváltást követő emlékezetpolitikai gyakorlatok elbizonytalanították az intézményt. Kellő társadalomelméleti támpont hiányában sem a munkás, sem a polgár, sem a nemzet nem vált a múzeumi gyűjteményezés meghatározó fogalmává. A múzeumi gyűjteményezés kritikai elemzése arra mutat rá, hogy a műtárgyállomány tulajdonképpen nem az életmódváltozásoknak, hanem a múzeum működésének és az emlékezetpolitika hatásának a forrása. A szöveg végső soron a történeti muzeológia reflexív ismeretelméleti fordulata elmaradására hívja fel a figyelmet.
- Rudisch Ferenc: Nosztalgia, retró, karnevalizáció: az államszocializmus társadalmi emlékezetének digitális fordulata
https://doi.org/10.56944/multunk.2025.4.5
IsmertetőA 2010-es évek elejétől a nemzetközi emlékezetkutatás interdiszciplináris diskurzusai a társadalmi nyilvánosság webkettes szerkezetváltozásának társadalmi emlékezetre gyakorolt hatásait is egyre intenzívebben vizsgálni kezdték. Az egyre jelentősebbnek bizonyuló tudományos érdeklődés az emlékezetkutatáson belül egy önálló részterület, a digital memory studies elkülönüléséhez és intézményesüléséhez vezetett. Jelen tanulmány elméleti kiindulópontjait szintén e részterület főbb megállapításai biztosítják: a digitális technológiák által meghatározott online nyilvánosságban az emlékezeti beszédmódok strukturális és kommunikációs szempontból is máshogyan szerveződnek, sőt az emlékezeti nyilvánosságban helyet kapó tartalmakat már önmagukban is más mediális sajátosságok jellemzik.
Az elméleti és módszertani vonatkozások tisztázása után a tanulmányban a magyarországi államszocializmus társadalmi emlékezetének néhány online beszédmódját veszem alaposabban szemügyre a digitális etnográfia segítségével. Az emlékezetkutatás gyakran használt terminusait alkalmazva megállapítható, hogy míg a nosztalgia beszédmódja inkább a kommunikatív, addig a retró beszédmódja már inkább a kulturális emlékezet kategóriájához sorolható, a mindezekkel szemben megfogalmazódó karneváli beszédmód pedig az államszocialista múlt történelemmé válását jelezheti.
- Bodovics Éva: Felejthetetlen? 19. századi budapesti árvizek emlékezete
https://doi.org/10.56944/multunk.2025.4.6
IsmertetőBudapest története elválaszthatatlan a Dunától, amely nemcsak elválasztja a város két részét, Budát és Pestet, hanem súlyos és kevésbé súlyos árvizei által mintegy sorsközösséget is létrehozott a két városrész között. Ugyanis az árvizek és következményeik kezelése, a csapással való megbirkózás kizárólag a városrészek összefogása révén volt megvalósítható a múltban.
A 19. században három árvíz is történt a fővárosban, melyből kettő jeges árvíz volt (1838, 1876), egy pedig egy felhőszakadás miatt medréből kilépő budai patak, az ún. Ördög-árok árvize (1875). Míg az 1838. és 1875. évi árvíz tragikus következményekkel (emberáldozatok, nagy összegű károk) folyt le, addig az 1876. évi a városrészek közötti sikeres összefogásnak és hatékony árvízkezelésnek köszönhetően csekély kárral járt csupán. A történeti katasztrófák vizsgálatából tudjuk, hogy a részben vagy egészben a szakszerűtlen katasztrófakezelés eredményeként előálló katasztrófák gyakorta feledésbe merülnek, míg a sikeres katasztrófakezelést példázó események emléke hosszan fennmarad. E jelenség hátterében az országot/várost irányító vezető vagy hatóság azon érdeke áll többnyire, hogy a hatalma fennmaradását veszélyeztető tragikus események emléke feledésbe merüljön, míg a sikeres ténykedést reprezentálóké fennmaradjon.
Az említett budapesti árvizek esetében azonban éppen az ellenkező helyzettel találkozhatunk, ugyanis míg a két tragikus (1878, 1875) árvíz emléke máig fennmaradt nemcsak a lokális, hanem az országos kollektív emlékezetben is, addig az 1876. évi sikeresen kezelt árvízé egyáltalán nem. Az árvizek emlékezetének vizsgálatával arra kívánok rámutatni, hogy a 19. század során előtérbe kerülő és széles körben terjedő sajtó azáltal, hogy a tragédiáknak kiemelt figyelmet szentelt, alapvető hatással volt arra, hogy mi marad meg a kollektív emlékezetben és mi nem. Tanulmányom az árvizek jelentősebb évfordulóira koncentrálva mutatja be a sajtóban vagy más módon történő emlékállítás különböző (emlékmű, kiállítás, tudományos művek stb.) formáit.
- Tamás Ágnes: Ferenc József vizuális emlékezetének nyomában. Eseményfotók elemzése a magyar illusztrált sajtóban: kül- és hadügyek (1867–1916)
https://doi.org/10.56944/multunk.2025.4.7
IsmertetőFerenc József vizuális emlékezet- és imázsépítése a dualizmus időszakában nagymértékben a sajtó segítségével zajlott. A tanulmány feltárja, hogy a kül- és hadügyekhez, a hadsereghez kapcsolódó aktuális események révén milyen képanyagot közöltek a magyar illusztrált sajtóban Ferenc Józsefről. A két kiválasztott elemzési szempont az Osztrák–Magyar Monarchia két közös ügyéhez fűződik, amelyek vezetése – a közös miniszterek mellett – elsősorban Ferenc József személyéhez kötődött. Az elemzés forrását a következő képes heti- és napilapok képezik: Magyarország és a Nagyvilág (1867–1884), Vasárnapi Ujság (1867–1916), Tolnai Világlapja (1901–1916), Friss Ujság (1897–1916), Ország-Világ (1880–1916). Az analízis kezdőidőpontja az osztrák–magyar kiegyezés éve, amikor Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázták és visszaállították a szabad sajtót, míg záróéve a király halála. A dolgozat a sajtótermékekben mindenféle képtípust vizsgál (grafikát, rajzot, fényképet egyaránt).Az 1880-as évektől meghatározóvá vált az egyenruhában ábrázolt királyhoz kapcsolva legfőbb hadúri pozíciója, de a hadgyakorlatok vizualizálása másféle szerepek, vonások tudatosítására is alkalmat adott. A diplomáciai eseményekről a magyar sajtó viszonylag kevés eseményképet közölt, de a külkapcsolatok irányai így is kirajzolódnak.
