- Ignácz Károly: Hogyan vált kommunistává egy jómódú vidéki család sarja? Donáth Ferenc indulása Ismertető
Modell értékű vagy egyedi jelenség volt az 1930-as évek elején, hogy egy „jól szituált” családból származó fiatal értelmiségi kommunistává válik? A tanulmány Donáth Ferenc ifjúkori politikai szocializációját járja körül, érintve a családi, szülőföldi hátteret, a budapesti egyetemi közeget és természetesen magát a Horthy-korszakot. Az 1930-as éveknek egyszerre volt jellemzője a változás követelése és szükségessége, ugyanakkor a változatlanság. A fiatal, radikális és tettre kész értelmiségi érthető módon nem akart a fennálló rendszer hívévé szegődni, ugyanakkor sok minden választotta el a rendszer legális, parlamenti ellenzékétől is. A társadalmi igazságtalanságok megváltoztatásáért küzdő, a munkás és paraszt tömegekben bízó Donáth Ferenc őszintén gondolta azt, hogy céljait az akkori kommunista mozgalom tudja és fogja valóra váltani.
- Konok Péter: Donáth Ferenc, a népfront-kommunista Ismertető
Donáth Ferenc életében nem az 1930-as és 1940-es évekre irányul a legnagyobb figyelem; ugyanakkor ez volt az az időszak, mikor későbbi nézeteinek egy része, a demokratikus szocializmus iránti elkötelezettsége kialakult. Erre – visszatekintve paradoxnak tűnő módon – a kommunista mozgalom keretei között került sor. Sajátos harmadik utassága – a kommunista párt alapelveitől eltérő humanista demokratizmusa, amely mindazonáltal nem jelentette a hagyományos, liberális képviseleti demokrácia elfogadását sem – egész politikai pályafutására rányomta bélyegét. A tanulmány röviden ezt a demokratikus kommunista miliőt próbálja felvázolni, ahol az antifasiszta küzdelemben, egy stratégiai népfront kezdett kialakulni, amely túllépett az egyes politikai erők és oldalak konkrét taktikai megfontolásain.
- Papp István: Donáth Ferenc és a közvetlen demokrácia Ismertető
A második világháborút követően csupán nagyon kevés alkalommal és rövid ideig folytak viták arról, hogy milyen demokráciára lenne szükség Magyarországon. A proletárdiktatúra megvalósulásával a kérdés lekerült a napirendről, a Kádár-korszakban pedig nem volt tanácsos a hatalmi legitimáció kérdését érinteni. Az 1945-ös földosztásban és az 1956-os forradalomban is komoly szerepet játszó Donáth Ferenc agrártörténeti kutatásai közé illesztve fejtette ki a közvetlen demokráciáról szóló nézeteit. A földreform szóló könyve első fejezetében megjelenhetett az 1945 utáni társadalmi fejlődéssel foglalkozó írásának egy része, de a teljes szöveg csak 1990-et követően. Donáth úgy vélte, hogy 1945-ben lett volna lehetőség egy alulról szerveződő, a népi szervekre építkező közvetlen demokrácia megteremtésére. Ezt azonban a kommunista párt bürokratikus hatalmi törekvései megakadályozták. Donáth olvasatában ez azt jelentette, hogy a Kádár-rendszer értelmezésével szemben nem 1948-ban, hanem már kezdetben, 1945-ben letértek a helyes útról. Szerinte a minél szélesebb tömegeket átfogó, részvételi demokrácia lett volna a kívánatos kormányzati forma. Donáth konstrukciójának gyenge pontja, hogy a jogbővítésből kizárta volna a demokrácia ellenségeit, az általa „reakciós”-nak tartott társadalmi csoportokat, valamint adott esetben elfogadta az erőszak szükségességét is a radikális reformok érdekében. Ám a Kádár-rendszerben még ez a megközelítés is soknak bizonyult, hiszen a Párt 1945 óta fennálló politikai irányvonalának helyességét vonta kétségbe. Így Donáth Ferenc izgalmas eszmetörténeti értelmezése csupán részben jelenhetett meg, ezért nem vált sem közéleti viták, sem tudományos elemzések tárgyává.
- Varga Zsuzsanna: Donáth Ferenc tudományos tevékenységének mérlege Ismertető
Donáth Ferenc agrártörténeti munkásságát három nagyobb lélegzetű műve újragondolásával szeretném feleleveníteni. Mindhárom más-más műfajú, közös vonásuk azonban, hogy máig jelentőséggel bírnak az 1945 utáni agrártörténet iránt érdeklődő kutatók számára is. Időrendben az első a földreformról szóló 1969-es könyve, amely egyúttal a kandidátusi disszertációja is volt. Időtálló, értékes agrártörténeti monográfia. Mielőtt azonban szaktörténeti értékeit elemezném, fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a köztörténet számára is van mondanivalója. Donáth fontos megállapításokat tett a népi, nemzeti bizottságok működéséről, amelyek 1944/45 fordulóján, alulról jövő kezdeményezésként formálódtak ki. Sokan viszont éppen ezzel kapcsolatban bírálták, és az utópikus retrospektivizmust, a nosztalgikus szemléletet is szemére vetették.
- Csizmadia Ervin nyomtatásban már máshol megjelent írása Donáth Ferenc és a demokratikus ellenzék kapcsolatáról itt olvasható…
- Bartha Ákos: Tojástánc a populizmusok körül. A magyar népi mozgalom fogalmi keretei és regionális dimenziói Ismertető
Az idén elhunyt Borbándi Gyula (1919–2014) közel negyven éve jelentette meg magyar népiekkel foglalkozó, máig alapvető fontosságú munkájának első, német nyelvű kiadását (Der ungarische Populismus, 1976). Jóllehet már Borbándi is érzékelte a populizmus fogalmának problematikusságát, címválasztása következtében a magyar népi mozgalmat döntően azóta is e fogalomkörben, a két világháború közti, kelet-európai „agrárpopulizmus” részeként tárgyalja a honi szakirodalom. E recepció ellenére sem az agrárpopulizmus kifejezést meghonosító Margaret Canovan (Populism, 1981), sem a többi külföldi populizmustörténeti és populizmuselméleti elemzés nem foglalkozik a magyar népi mozgalommal, ellentétben a régió paraszt- és agrárpolitikusaival, például a bolgár Alekszandar Sztambolijszkivel (1879–1923), a horvát Stjepan Radićcsal (1871–1928), a lengyel Wincenty Witossal (1874–1945), a román Juliu Maniuval (1873–1953), vagy a szlovák Milan Hodžaval (1878–1944). Tanulmányomban ezért arra teszek kísérletet, hogy először áttekintsem a populizmus meglehetősen problémás fogalmának alakváltásait és megközelítési módjait, majd – a szöveg második részében – összevessem ezeket az értelmezéseket a magyar népiek és a fenti politikusok elképzeléseivel, továbbá a vonatkozó szakirodalommal. Mindenekelőtt arra a kérdésre keresem a választ, hogy okkal soroljuk-e a magyar népi mozgalmat a populizmus „ernyőfogalma” alá (az agrárpopulizmus részeként), vagy esetleg célszerűbb lenne kiemelni a jelenséget ebből az értelmezési mezőből?
- Szeredi Pál: A Nemzeti Parasztpárt a háború idején Ismertető
Hetvenöt esztendeje, 1939. június 29-én alakult meg a Nemzeti Parasztpárt, melynek mind a háború utáni demokratikus kísérletben, mind az 1956-os nemzeti felkelésben fontos szerep jutott. Keveset tudunk a kezdetekről és a párt háború alatti tevékenységéről. A második világháború kitörése és ezt követően a Magyarországon bevezetett korlátozó intézkedések miatt nem került sor a párt hivatalos bejegyzésére, így a pártélet nem szervezett keretekben folyt, hanem a Szabad Szó nevű hetilap körül bontakozott ki. A Szabad Szó hetente 40 000 példányban jelent meg, több mint húszezer előfizetője volt, s egy-egy lappéldány általában több kézbe is elkerült a vidéki településeken. Olvasói bázisa így százezres nagyságrendet ért el, s jól szervezett és hűséges követői tábort biztosított a lap szerkesztőinek és a Parasztpárt szervezőinek, politikai vezetőinek. A közelmúltban jelent meg A Parasztpárt két évtizede című monográfia, amelyben a Nemzeti Parasztpárt 1939 és 1960 közötti működését mutatja be a szerző. Az alábbiakban a párt megalakulását és háború alatti működését foglalja össze.
- Bödők Gergely: Kegyelmes urak a Gyűjtőfogházban – A vörösterror fővárosi túszai Ismertető
Túszgyűjtő akciókra már a történelem legkorábbi időszakaiból is ismerünk példákat, céljuk – rendszerint – az volt, hogy az ellenség főbb prominensei, vagy a politikai vezetés ellenlábasai közül többeket stratégiai célból fogva tartsanak. Az első világháború alatt szinte minden hadviselő fél élt ezzel az eszközzel, a túszgyűjtés pedig a világháború utáni forradalmakhoz és ellenforradalmakhoz is hozzátartozott. Magyarországon a háborút követően a Károlyi-kormány alatt sor került internálásokra és letartóztatásokra is, a Népköztársaságot felváltó Tanácsköztársaság eszköztárában a túszgyűjtés viszont a politikai nyomásgyakorlás és az elrettentés szerves részét alkotta. A román hadsereg 1919. áprilisi gyors előrenyomulását látva és a várható ellenforradalmi mozgalmak megjelenésétől tartva túszok gyűjtését rendelték el. A legnagyobb letartóztatási hullámot 1919 húsvétjára időzítették, a túszokat pedig Lenin-fiúk, vörösőrök és detektívek gyűjtötték össze. Áldozataik többnyire a korábbi politikai elit, az arisztokrácia, az országgyűlési képviselők, a vállalatigazgatók, a papság, az értelmiség és a sajtó főbb prominensei közül kerültek ki. Őket előbb a Markó utcai fogdába, ezt követően pedig a Budapesti gyűjtőfogházba szállították át. A tanulmány a túszok mindennapjaiba és élményeibe mutat betekintést. A vörösterror gyilkosságai és a Tanácsköztársaság rekvirálásai mellett ezek a túszgyűjtő akciók váltották ki a lakosság legnagyobb elégedetlenkedését.
- Paksy Zoltán: Mindszenty József nézete és politikai tevékenysége a két világháború között Ismertető
Zalaegerszeg város plébánosa 1918 és 1944 között Pehm József volt, aki később Mindszenty József néven Magyarország bíboros érseke lett. Életművének még feltáratlan területe e korszakban végzett politikai tevékenysége, melyet e tanulmányban kívántunk bemutatni.
Pehm már 1918-ban bekapcsolódott a politikai életbe, amikor az első világháború után megbukott a magyar kormány, s lemondott IV. Károly Habsburg király és Magyarországon Károlyi Mihály vezetésével nyugatbarát, demokratikus kormány alakult. Pehm József ahhoz a keresztényszocialista politikai irányzathoz tartozott, amely vissza akarta állítani Habsburg IV. Károly királyságát, a régi Monarchiát és ezért szembe helyezkedtek a demokratikus, liberális irányzatokkal. Nézeteik alapját a politikai katolicizmus alkotta, amely szociális elkötelezettséggel, de ugyanakkor erős antiszemita tartalommal is bírt. 1919 és 1921 között e politikai csoport erősen támadta a zsidóságot, a szociáldemokrata munkásságot, sőt az ország kormányzóját, Horthy Miklóst is, azért, mert protestáns volt. Megválasztott országgyűlési képviselőjük, Fangler Béla a magyar parlamentben már 1920-ban vagyonelkobzással járó zsidótörvényt terjesztett be.
Bethlen István miniszterelnök konszolidációs programja után azonban ez a politikai irányzat háttérbe szorult. Ezért 1922-től a zalaegerszegi keresztényszocialisták is kiegyeztek a Bethlen–Horthy kormányzattal és támogatták azt. Az antiszemita hangvételt is beszüntették. A két világháború közötti korszakban Pehm József töltötte be a keresztényszocialista párt helyi vezetői szerepét.
Ez a politikai helyzet 1938-tól változott meg, amikor Magyarországon megszülettek az első zsidótörvények. Ezeket a keresztényszocialisták is támogatták. Ugyanakkor Pehm határozottan szembeszállt a szélsőjobboldali nyilas mozgalommal is, annak eltérő állam- és társadalomképe miatt. Politikai nézetei soha nem változtak, elveit mindvégig a királypártiság és a politikai katolicizmus határozta meg.
