- Bevezetés Ismertető
Az elmúlt években sokat emlegetett jelenség a radikális jobboldal előretörése egész Európában. A 2008-as gazdasági válságot követően egy ideig még úgy tűnt, ezek a politikai erők elsősorban Közép- és Kelet-Európában, az Európai Unió szemszögéből nézve az új tagállamokban nyernek majd teret. Ennek következményeként nem meglepő, hogy közéleti érdeklődés és a tudományos figyelem gyorsan feléjük fordult. Az egymást követő kutatások, majd az ezekből kinőtt majdhogynem folyamatos monitorozásuk azonban ezeknek a mozgalmaknak elsősorban a jelenét veszi számba, és a jelent vizsgálják akkor is, amikor sikereik és kudarcaik okait keresik.
Történeti hagyományok és összefüggések, búvópatakként átörökített vagy újra feltalált hagyományként meglelt kapcsolatok a radikális jobboldal korábbi megjelenési formáival – mindezek csak ritkán kerülnek előtérbe...
- Brian Porter-Szűcs: A lengyel szélsőjobboldal és a római katolikus egyház Ismertető
Első pillantásra úgy tűnik, hogy a római katolikus egyház és a lengyelországi radikális jobboldal kibogozhatatlanul összefonódott. Az idegengyűlölet, a nacionalizmus, a tekintélyelvűség és más, tipikusan a radikális jobboldalhoz kapcsolható nézetek fő szállítója a Radio Maryja, a redemptorista rend által pénzelt rádióadó, amelyet Tadeusz Rydzyk atya irányít. A politikai szintéren hasonló nézeteket képvisel a mélyen katolikus Prawo i Sprawiedliwość párt (Jog és Igazságosság, PiS), amelyet a Kaczyński-ikrek, Lech és Jaroslaw alapítottak. A marginálisabb szélsőséges csoportok közül nem egy, így a Młodzież Wszechpolska (Összlengyel Ifjúság) vagy a Obóz Narodowo-Radykalny (Nemzeti Radikális Tábor) szintén fennen hirdetik „keresztény értékek” iránti elkötelezettségüket. Az embernek egészen mélyre kell merülnie a lengyel jobboldal alvilágának bugyraiba, hogy olyan apró, kérészéletű csoportocskákra bukkanjon, amelyek a kereszténységet megelőző eredeti lengyelséget mitologizálják, vagy éppen a kereszténység utáni spenceriánus amoralitást tűzik zászlajukra. A lengyelországi római katolikus püspöki kar számos tagja nyíltan támogatja a Radio Maryját és a PiS-t, és az ember bármely katolikus könyvesboltban vagy templomi ajándékboltban találhat olyan könyveket és brosúrákat, amelyek megdöbbentően taszító gondolatokat hirdetnek.
Mindez egyszerre magától értetődő és zavaró, szóval talán szőrszálhasogatásnak tűnik azt hangsúlyozni, hogy a római katolikus egyház intézményei és a katolicizmus teológiai-ideológiai keretei nem teljesen azonosak a szélső jobboldallal. Mindazonáltal a jelen tanulmányban én éppen ezzel próbálkozom, mivel az Egyház és a szélsőjobb viszonya jóval feszültebb és ellentmondásosabb volt a 20. század folyamán, mint azt a legtöbben tudni vélik. E viszony feltárása lehetővé teszi, hogy jobban megértsük a lengyel jobboldal sajátosságait, és tisztábban lássuk, hogy hol is fedi át egymást valójában a katolicizmus és a radikális jobboldal, és miben különböznek. Általában véve ez a megközelítés arra figyelmeztet bennünket, hogy a szélsőjobb nem egynemű tömeg, hanem számos, nem egyszer egymással is vetélkedő csoport és ideológia gyűjtőhelye. Ha valaki elemezni akarja ezt a jelenséget, vagy éppen a demokráciát fenyegető veszély elhárításának módozatait keresi, nem kerülheti ki ezt a kontextualizált értelmezést.
Véleményem szerint a 20. század elejének lengyelországi katolicizmusának két vonása akadályozta meg, hogy az Egyház és a szélsőjobb konvergenciája kiteljesedjen: 1. a modern politika világi konfliktusaival szembeni 19. századi eredetű vonakodás és idegenkedés; 2. a katolikus doktrína és a szélsőjobboldali ideológiák némely aspektusa közötti feloldhatatlan ellentétek. Egyik akadály sem volt elég nagy ahhoz, hogy meghiúsítsa a taktikai és stratégiai szövetségeket, de kétségkívül beszabályozták az együttműködés paramétereit. Jelen munkámban a második világháborúig követem nyomon e szövetség kialakulását, mikor a katolicizmus és a radikális jobboldal interpretációi teljes mértékben összekapcsolódni látszottak. Valójában erre azért nem került sor, de kétségkívül olyan alapok jöttek létre, amelyekre mindmáig építkeznek is.
- Grigorij Mesežnikov: A szlovákiai radikális nacionalista politika államkoncepciójáról és történelmi örökségéről Ismertető
Politikai pártok egyik legfontosabb jellemzője az államról alkotott képük. A társadalmi szerveződés mely típusát tekinti optimálisnak, illetve miként értelmezi a nemzeti történelem kiemelkedő időszakait és alakjait. Az államról és a társadalomról alkotott koncepcióknak a választók és pártok közös értékeinek megjelenítése mellett van egy tágabb dimenziójuk is: a hatalmi gépezetben erős pozíciókkal rendelkező pártok számára lehetővé válik, hogy ideológiai és programatikus prioritásaikanak megfelelően befolyásolják a társadalom általános fejlődését. Az államkoncepciókhoz és a történelmi örökséghez kapcsolódó problémák különleges analitikus figyelmet kívánnak a radikális-nacionalista politikák követői, köztük a szélsőjobboldali nézetek hirdetői esetében.
Először is azt kell látni, hogy e politikai erők adott állam- és társadalomkoncepciói mennyiben illeszkednek az aktuális társadalmi és politikai berendezkedéshez. Az erről folytatott vita nem pusztán tudományos, de gyakorlati, a politikaformáló folyamatokat is befolyásoló hatással is jár. Másodszor, a nemzeti történelem értelmezésének kérdései különösképpen gyakoriak a radikális nacionalista politika témái között. Felismerhetőek itt a történelem mitologizálására és etnicizálására irányuló egyértelmű törekvések, az „alternatív” (revizionista) értelmezési konstrukciók, amelyek szembeszállnak a tudományos történetírással.
A radikális nacionalizmus és a jobboldali szélsőségesség politikai jelentősége Szlovákiában számos faktoron múlik. Az átmenet sikere agy sikertelensége mellett a radikális nacionalisták és a jobboldali szélsőségesek tőkét kovácsolhatnak a lakosság értékválasztásainak megörökölt jellemzőiből (az autoriter módszerekhez, a nacionalizmushoz, a paternalizmushoz való vonzódás, az etnikai, vallási és kulturális sokszínűséggel szembeni bizalmatlanság, stb.). A jobboldali szélsőségesség Szlovákiában is rendszerellenes – antidemokratikus, illiberális, gyűlöli ellenfeleit. Mivel még marginális politikai erőt jelentenek, a jobboldali szélsőségesek társadalmilag elfogadható „patriotizmust” imitálva igyekeznek beszivárogni a mainstream politikába. A szlovákiai radikális nacionalisták viszont nem rendszerellenesek, inkább abban reménykednek, hogy kedvező számukra abba integrálódni. A hasonlóságok mégis egyértelműek: az etnikailag meghatározott nemzetállam egyértelmű támogatása, a polgári alapú állam, illetve a polgári alapú politikai nemzet elutasítása, kisebbség- és Nyugat-ellenesség, a társadalmi nyitottság elvetése, ami történelemképükben is tetten érhető.
- Szele Áron: A magyar szélsőjobboldal történelemszemlélete és világnézete a 20–21. században Ismertető
Cikkem múltbéli és jelenkori szélsőjobboldali diskurzus közös vonásait elemzi és összehasonlítja, azzal a céllal, hogy kimutassa a kettő közötti kontinuitást, és az ideológiai magját. Ugyanakkor a cikk a generikus fasizmus fogalmának elméleti hasznosságát próbálja bizonyítani a kortárs politikai jelenségek tanulmányozásában.
- Baki Attila: Könyv Jozef Tisóról – második kiadásban
- Leslie M. Waters: A szlovák nemzet pásztora: megérteni Tiso vallási, ideológiai és politikai életrajzát
- Andreides Gábor: A változó Mussolini-kép és a mussolinizmus Ismertető
A fasizmus politikai szimbolikájának minden bizonnyal fontos, sőt talán a legfontosabb összetevője a sokat változó Mussolini-kép és a vezér (duce) személye körül igen hamar kialakuló mítosz. Az erőskezű, a nemzet minden tagjáról gondoskodó, Olaszország felemelkedéséért rendületlenül dolgozó államférfi képe megértésre és szimpátiára talált olaszok milliói – és korántsem csak a fasiszták – körében. A risorgimento, illetve az azt követő liberális korszak kacifántos, összetett mondatokkal és romantikus képekkel-hasonlatokkal operáló, sokak számára igen nehezen érthető, bonyolult politikai nyelvezetébe belefáradt polgárok szomjazták az újat és azokat a homo novus politikusokat, akik radikális, érdemi változtatás meghirdetésével jelentkeztek, akiknek szavait – bármilyen furcsán és egyszerűen hangozzék is ez – érteni lehetett.
Az első világháborút követően kialakult politikai helyzet – az olasz gazdaság krízise, a jelentős társadalmi feszültségek, a vittoria mutilata egyre erősödő érzése – pedig mindezek mellett elősegítette a határozott vezető mítoszának kialakulását és megerősödését. Ahogyan Margherita Sarfatti írta érzékletesen a Mussolini élete című, magyarul is megjelent életrajzban:
„Nekünk, olaszoknak, hiányoznak a vezetőink, hiányoznak az erősen hívő, áldozatra kész embereink, akik a tömeg képzeletére hatni tudnának, akik megértenék, mit jelent ez, akik e nagyszerű, lobogó szenvedélytől sarkallva egy cél felé, a győzelem felé vinnék a népet, akik számolni tudnának a szerteszórt elemekkel s meglelnék az élet és a rend szavát, akik előre tekintenének és nem hátra, akik a halálra ítéltek elszántságával a nép és az akadályok közé ugranának, hogy ennek is, annak is mártírjai legyenek, s zászlójukra azt írnák: «győzni vagy meghalni», de ezt igazán állnák is.”
Tanulmányom célja ennek a folyamatosan változó Mussolini-képnek az ábrázolása, a politikusi, majd vezéri mítosz kialakulásának bemutatása: hogyan lett a szocialista agitátorból egy mozgalom, majd párt, végül pedig egy ország első számú (spirituális) vezetője.
- Huhák Heléna: Népnevelők a Rákosi-korszakban. „Ahol a kommunisták elalszanak, ott az ellenség dolgozik” Ismertető
Célom a Rákosi-korszakban működő népnevelő-hálózat kialakulásának, felépítésének és működésének vizsgálata. Milyen helyet foglaltak el a népnevelők a Magyar Dolgozók Pártja propagandaszervezetében, és milyen szerepet töltöttek be egy-egy város, falu, üzem életében. Kitérek arra is, mely társadalmi rétegekből kerültek ki, a párt milyen elvárásokat fogalmazott meg velük szemben, hogyan képezte ki őket, milyen feladatokat osztott ki rájuk, és milyen módszerekkel, eszközökkel hajtatta végre azokat.
Az 1940-es évek végétől a népnevelők a dolgozók mindennapjainak részeseivé váltak. Agitáció munkaidő alatt, előtte és utána, az ebédszünetben, az ünnepeken és a szabadnapokon is folyt úgy is fogalmazhatunk, a politikai diktatúra társadalmasítása. Az agitációt végző pártmunkások mögött több alkalommal újragondolt, sokféle funkcióval bíró és megannyi szerepkört felölelő hálózat épült ki. A struktúrában a népnevelők fontos szerepet töltöttek be, hiszen ők érintkeztek közvetlenül a lakossággal. Tőlük várták el, hogy mozgósítsanak, hiteles képet fessenek a közhangulatról, ellenőrizzék a munkavégzést és jelentsék a reakció aknamunkáját.
Ezzel együtt az MDP által létrehozott népnevelő-hálózat működtetése nagy nehézségekbe ütközött. Minél távolabb esett a fővárostól, a megyei és járási központtól az adott település, annál kevésbé tudták foganatosítani a határozatokat. A sikertelenséghez hozzájárult, hogy a propagandahálózat túlméretezett, túlszervezett és bürokratikus volt, s a központban a feladatokat nem életszerűen dolgozták ki. A pártszervek java az agitációt kötelező, de felesleges feladatként kezelte, és igyekezett minél hamarabb túlesni rajta. A folyamatos ellenőrzés, visszacsatolás dacára a rendszer hibáit nem javították ki. Mindezek összességükben járultak hozzá ahhoz, hogy az MDP által vázolt propagandahálózat – sok népnevelőcsoporttal egyetemben – csak papíron valósult meg.
- Takács Róbert: Sport és újságírás Bern után Ismertető
1954. július 4-én valami végzetesen eltört. Nem csupán az Aranycsapat életében, hiába következett a berni döntő után is egy újabb, másfél éves veretlenségi sorozat. Ismert, az elvesztett döntő után az emberek az utcára vonultak, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány fejét követelték, betörtek a Magyar Rádió épületébe, villamost borítottak fel a körúton: a maradék nemzeti büszkeség elvesztéseként megélt mérkőzés váltotta ki az első spontán, rendszerellenes megmozdulást Magyarországon. Ám a vereség felszínre hozta a magyar sportirányítás addig – az élsportolók nemzetközi sikerei által – elfedett visszásságait, valamint a sportvezetés alá rendelt sportújságírás sérelmeit is. Utóbbi összecsapás – a berni döntő fél évig húzódó „harmadik félideje”, amelynek központi eseménye Feleki Lászlónak, a Népsport főszerkesztőjének bűnbakká minősítése és elvtávolítása volt – a Sztálin halála után megindult politikai változások és az annak nyomán Magyarországon kibontakozó politikai küzdelem keretébe ágyazódott. A desztalinizációt pedig a sportsajtóban is részleges resztalinizáció követte a XX. kongresszus idejére.
- Boldog Dalma: Szárnyashajóval a vasfüggöny mögé. A Kádár-korszak első szuperkoncertje és annak emlékezete Ismertető
Az 1986-os budapesti Queen koncert a Kádár-korszak első olyan nyugati szuperprodukciója volt, amelynek teljes költségvetése olyan magasra szökött, hogy ehhez a Magyar Nemzeti Bank is biztosított devizakeretet. Az esemény a politikai vezetés számára sem volt közömbös, hiszen az MSZMP 1986. július 21-i Titkársági ülésén is szóba került, valamint az előkészületekről Dalos fedőnevű titkos megbízott is kétoldalas jelentésben számolt be.
Jelentős kettősség mutatkozik a koncert korabeli sajtóreprezentációjában, emellett ellentét húzódik az esemény nyilvános és privát emlékezetei között. A narratívaelemzés rávilágít arra, hogy a kontraszt egyik lehetséges magyarázata lehet a korabeli öncenzúra jelenléte. Az empirikus kutatás pedig megerősíti a hipotézist, miszerint a koncert mégsem volt olyan jelentéktelen, mint az a sajtóban olvasható volt.
E könnyűzenei esemény tükrében, a jellegzetesen nyugati zenekar és a vasfüggöny mögött élő lakosság különleges találkozása miatt jól megragadhatóak a nyolcvanas évek mindennapjai, generációs- és társadalmi sajátosságai. A korszakelemzésen, az ideológiai- és politikai dinamizmusok értelmezésén túlhaladva, a vasfüggöny teremtette elzártság és elhatároltság pszichés nyomait szem előtt tartva, a kutatási horizont szűkítésével a szocialista mindennapok generációt, a korszakot megélt emberek motivációit és szocializációs körülményeit kell figyelembe vennünk ahhoz, hogy eljussunk a koncerten részt vevők (a későbbi visszaemlékezők) szintjére. A szocialista szocializáció működésének egyik lehetséges értelmezése lehet a szimbolikus interakcionizmus, amely értelmében a társadalmi szerepek kialakításában nagy szerepet játszott az aktív szocialista propagandatevékenység, így megtörtént a jelentés-nyelv-gondolat hármasának kisajátítása.
Jelen írás célja, hogy pótolja az 1986-os budapesti Queen koncertről szóló tudományos értekezések hiányát, emellett igyekszik a Kádár-korszak mindennapjait egy ilyen, a korszakban előzmény nélküli könnyűzenei eseményen keresztül bemutatni.
