- Szerkesztői előszó
- Püski Levente: Állandóság és változás. A hagyományos önkormányzati struktúra újjászerveződésének problémái az 1920-as években
https://doi.org/10.56944/multunk.2022.2.1
Ismertető1919-ben előbb a románok által elfoglalt területen, majd az ország többi részén is sor került a hagyományos önkormányzati rendszer és a közigazgatás némileg módosított formában történő restaurálására. Egy törvényi szabályozásban is testet öltő modernizáció kezdettől fogva általános igényként merült fel, s a kérdés az 1920-as években többször is napirendre került, de – részben az érintett vármegyei törvényhatósági bizottságok ellenállása miatt – csak az évtized végén valósult meg. Az előbbiekkel összefüggésben 1929-ig csak egyes településeken tartottak általános önkormányzati választásokat, az időközi választások megtartásának szükségessége pedig állandóan a politikai élet egyik vitatémája volt.
- Paksy Zoltán: A politika és a közigazgatás ütközőpontján: a vármegyei reform kérdése az 1920-as években
https://doi.org/10.56944/multunk.2022.2.2
IsmertetőAz 1867-ben létrejött magyar államrend közigazgatási rendszerét az első világháborúig többször próbálták meg modernizálni, sikertelenül. Az első világháború után, a Horthy-korszak új kormányai ismét kísérletet tettek erre. 1920-ban Ferdinándy Gyula belügyminiszter kidolgozott egy törvényt, amely szakított volna azzal, hogy a legnagyobb adófizetők automatikusan a képviselőtestület tagjai lettek. A javaslat ellen a dzsentri, azaz a volt nemesség leszármazottai és a hozzájuk hasonuló más társadalmi rétegek által irányított megyék eredményes országos tiltakozó akciót szerveztek, s a belügyminiszter lemondott.
1923–1924-ben az új belügyminiszter, Rakovszky Iván két – a korábbihoz hasonló – új törvényjavaslatot terjesztett be. A vármegyék által létrehozott, a nemesség mint „nemzetfenntartó osztály” érdekeit képviselő Vármegyei Országos Bizottság elutasított bármilyen reformot, a titkos szavazást, valamint a nőkre és az alsóbb társadalmi rétekre is kiterjedő általános választójogot. A vármegyei mozgalomban a modern piaci viszonyok között a privilégiumait elvesztő nemesi, földbirtokos rétegek és a velük azonosuló más eredetű csoportok pozícióféltése jelentkezett, amely igyekezett a közéleti befolyását megőrizni, s gátat szabni bármilyen ezt veszélyeztető változásnak. A tiltakozás nyomán a Rakovszky-féle javaslatok is megbuktak, új törvényt csak 1929-ben hoztak, ám jelentősen ez sem alakította át ezeknek a testületeknek az összetételét. Ez a történet jól mutatja, hogy Magyarországon a második világháborúig milyen erősen éltek a feudális hagyományok, és hogy a nagyvárosokon kívüli vidék politikai életét még mindig a hagyományos, konzervatív politikai elit tartotta kézben.
- Nagy Imre Gábor: Pécs város törvényhatósági bizottsága 1918 és 1929 között
https://doi.org/10.56944/multunk.2022.2.3
IsmertetőA pécsi törvényhatósági bizottság fele részben virilis, fele részben pedig választott tagokból állt. 1914-ben tartottak utoljára általános helyi választást, azután a tagok mandátumát a háború miatt meghosszabbították. Az 1918–1921 közötti szerb megszállás alatt 1920-ban tartottak egy magyar jogrenddel ellentétes helyi választást, amit a visszatérő magyar közigazgatás nem ismert el. 1921 őszén az elvileg 114 fős törvényhatósági bizottság mindössze 83 fővel kezdte meg működését, annak kiegészítését, időközi választások tartását sikertelenül kezdeményezték a szociáldemokraták 1921-ben. A megürült virilis bizottsági helyekre az 1918. évi póttagokat hívta be a polgármester, majd 1925-től évenként megújították a virilis tagsági helyeket. Az időközi törvényhatósági választások ügyében azonban 1926-ig nem született döntés. Akkor Visy László helyi képviselő és 17 társa a hódmezővásárhelyi választásra hivatkozva kérték, hogy tartsanak időközi voksolást, mert az 57 választott bizottsági tagból már 23 hiányzott. A város polgármestere és a városi tanács látszólag engedett a közgyűlésnek, de valójában nem akart választást, mert egyszerűbb volt a várost egy hiányzó közgyűléssel vezetni. Előbb fellebbezésekkel, majd 1927-től a jogszabályok és a bírósági ítéletek előírásait figyelmen kívül hagyva, a várható közigazgatási törvényre és a polgárság kímélésére hivatkozva mégis sikerült elszabotálniuk a választást.
- Végső István: „Két város”. Polgármesterek és helyi választások Cegléden és Kiskunhalason, 1920–1929
https://doi.org/10.56944/multunk.2022.2.4
IsmertetőCegléd és Kiskunhalas két rendezett tanácsú város helyi választásai, illetve az elmaradt voksolások mellett a polgármesterek és helyetteseik történetének összevetésével igyekszem rávilágítani arra, hogy mennyire bonyolult helyzet alakult ki az első világháború utáni időszakban a különböző önkormányzatoknál. A választások elmaradása egyes településeken instabil politikai viszonyokhoz vezetett, míg máshol ez nem volt releváns. A dualizmus korának meghatározó polgármestereinek korszaka után Cegléden rövid, míg Kiskunhalason igen hosszú ideig tartott polgármestert választani. Az antiszemitizmus, az újonnan létrejött keresztény-nemzeti pártok, valamint a kisgazdapárt és a munkásmozgalmi szervezetek viaskodása is befolyásolta a városok képviselőtestületét és polgármestereinek személyét.
- Ignácz Károly: Helyi önkormányzatok és választások Budapest elővárosaiban az 1920-as évek elején
https://doi.org/10.56944/multunk.2022.2.5
IsmertetőA tanulmány a főváros környéki négy nagy előváros – Újpest, Rákospalota, Kispest és Erzsébetfalva (ma Pesterzsébet) – közigazgatását és közéletét vizsgálja az 1919 és 1923 közötti években. Ezeken településen összesen több mint 180 ezren éltek 1920-ban, és mind a négy helyen általános helyi képviselő-választást, majd azok nyomán tisztújítást tartottak 1922–1923-ban. Három település ugyanis akkor vált nagyközségből rendezett tanácsú várossá, míg a már 1907 óta városi rangú Újpesten a felfüggesztett autonómia visszaállításakor került sor erre.
Milyen problémák jellemezték e sajátos, modern elővárosok életét az alapvetően másfajta településekre szabott közigazgatási és önkormányzati keretek között? Milyen feszültségekkel járt a modern politikai tömegmozgalmak, a szociáldemokraták és a keresztényszocialisták megjelenése az amúgy is komoly konfliktusokat hozó világháborús és azt követő években? Hogyan próbálta megőrizni a helyi hatalmát e települések régi, alapvetően liberális elitje? Milyen módon igyekezett kontrollálni az eseményeket a felettes közigazgatási hatóság, a konzervatív vármegye és annak tisztviselői? A helyi önkormányzati élet változásainak bemutatása mellett ezekről a kérdésekről is szó esik e tanulmányban.
- Csunderlik Péter: A Tanácsköztársaság ábrázolása Horthy-kori regényekben
https://doi.org/10.56944/multunk.2022.2.6
IsmertetőA tanulmány bemutatja, hogy az 1919-es magyarországi proletárdiktatúra miképp jelent meg a Horthy-korszakbeli regényirodalomban, hogy az 1919 és 1944 között Magyarországon kiadott szépirodalmi művekben miképp artikulálódott a magántulajdont és az osztálykülönbségeket eltörölni akaró, internacionalista Tanácsköztársaság hazánkban addig példátlan történelmi tapasztalata. Az ismert (például Herczeg Ferenc: Északi fény) és a mára elsüllyedt Tanácsköztársaság-regényekre (például Pásztor Árpád: Kelemenék) egyaránt kiterjedő elemzés különös figyelmet szentel annak, hogy az írók miként formálták irodalmi antihősökké a történelmi szereplőket (például Lukács Györgyöt és Szamuely Tibort), és a kommunista vezetőknek mely fizikai és lelki tulajdonságait erősítették fel és melyeket hagyták el. Népszerűségük és olvasottságuk miatt az elemzett szépirodalmi művek sok esetben jobban meghatározzák a Tanácsköztársaságról a magyar történelmi tudatban élő képet, mint a történettudományi munkák, elég csak arra az elterjedt tévhitre utalni, amely szerint – mivel a proletárdiktatúráról szóló álhíreket parodizáló Kosztolányi Dezső ezzel a jelenettel kezdi az Édes Anna című regényét – Kun Béla repülőgépen távozott Magyarországról, noha azt a népbiztosvonattal tette.
- Murber Ibolya: Egyedül idegenben. Az 1956-os forradalmat követően szülő nélkül menekülő kiskorúak története Ausztriában és Jugoszláviában
https://doi.org/10.56944/multunk.2022.2.7
IsmertetőAz ötvenhatos menekültek közel 5–6 %-a egyedülálló kiskorú volt. A két tranzitország, Ausztria és Jugoszlávia elsősorban a menekültek okozta pénzügyi terhek csökkentésében volt érdekelt, számukra másodlagos jelentőségű volt, hogy a magyarok tovább utazzanak egy másik befogadó országba, vagy visszatérnek Magyarországra. Az osztrák és jugoszláv hatóságok is tisztában voltak az egyedülálló kiskorúak komplex és érzékeny jogi, illetve humanitárius kérdésének természetével, ezért a többi menekülttől külön kezelték azt. A magyar fél a lehető legnagyobb repatriálási arány elérésben volt érdekelt. A jugoszláv–magyar együttműködés gördülékenyebb volt, ami a viszonylag magas, megközelítőleg 17–20%-os repatriálásban is megmutatkozott. Ezzel ellentétben a kérdés rendezése Ausztria és Magyarország között egy három évig elhúzódó jegyzékháborúba torkollott. Az osztrák kormányzat elsősorban az időhúzásra épített annak érdekében, hogy minél többen elérjék a nagykorúságot, és szülői beleegyezés nélkül dönthessenek jövőbeli hazájukról. Ausztriából az egyedülálló kiskorúak csupán 8%-a döntött a hazatérés mellett, ami még így is közel duplája volt a felnőtt ötvenhatos menekültek repatriálási arányának.