A 2024/2. szám tartalomjegyzéke (DOI-azonosítókkal és rövid ismertetőkkel):

SPORT – POLITIKA – TÁRSADALOM

• Gál Andrea – Szikora Katalin: A női sport fejlődésének ellentmondásai a 20. század első felében
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.1
  Ismertető
  A nők társadalmi szerepvállalását, így a sportba való bekapcsolódásukat és részvételüket is számos ellentmondás kísérte a múltban. Míg azt már a 19. század derekán felismerték és elfogadták, hogy a hagyományos női szerepek ellátásához szükséges fizikai kondíció biztosításához rendszeres testmozgásra van szükség, s ezáltal a testi nevelésben fontossá vált a mérsékelt terheléssel járó sportolás, a versenyzés ellen számos ellenérvet sorakoztattak fel még a modernkori olimpiai játékok indulásakor is. Bár az 1900-as párizsi ötkarikás játékokon már szerepelhettek nők, valójában hosszú évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy mind a számukra megnyíló sportágak, míg a különböző versenyszámok bővüljenek, a résztvevők száma pedig jelentősen növekedjen. Az intenzív fejlődést a 20. század első évtizedeiben nemcsak a nemi sztereotípiák, a tudománytalan elméletek, illetve elsősorban a sportöltözettel összefüggő etikai kifogások fogták vissza, hanem a nemzeteken belüli, valamint a különböző országok közötti különbségek a nők versenyzésének támogatottságában. Az ezekkel való küzdelem eredménytelen maradt volna olyan elszánt, sportrajongó nők nélkül, mint a francia Alice Milliat, aki nemcsak hazájában, de a nemzetközi színtéren is sokat tett azért, hogy a tradicionálisan férfiuralom alatt álló versenysportban a nők egyre több lehetőséghez jussanak.
• Baráth Katalin: „Ennek a nemzetközi tévelygésnek határt kell szabni.” A modern társastáncok hazai intézményesülése és politikai kritikája (1890–1945)
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.2
  Ismertető
  Az európai tömegkultúra a 19. század végétől forradalmi változásokon ment át, amelyek Kelet-Közép-Európába is megérkeztek. Hatásuk a társastánckultúrát sem hagyta érintetlenül: a 19. és a 20. század fordulóján Magyarországon is hódítani kezdtek a fekete vagy dél-amerikai eredetű táncok. Ezzel egy időben a tánctanítói szakma és maga a társastánc is intézményesült. A hazai politikusok az 1920-as évek közepétől foglalkoztak rendszeresen a kortársak által modern táncoknak nevezett jelenséggel. A belügyminiszter a törvény erejével, az „erkölcs” és „jóízlés” jelszavait hangoztatva lépett föl a táncokkal szemben, és próbálta az úgynevezett magyar nemzeti táncok túlélését biztosítani. Az országgyűlési képviselők szintúgy ellenségesen fogadták a „néger táncok” és a „néger zenék” térhódítását. Azokat a toposzokat mozgósították és alkalmazták újra, amelyek már jó ideje használatban voltak. Vagyis a civilizálatlannak tekintett csoportoknak tulajdonított új zene- és tánckultúra térhódításáért a zsidókat, a kozmopolitizmust, a nyugatista liberalizmust, a nagyvárost és a modern nőket hibáztatták.
• Kormány Ákos: A munkássport-egyesületek pénzügyi gazdálkodásának főbb vonásai a két világháború között
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.3
  Ismertető
  A Horthy-korszak alatt a baloldali szervezeteket, köztük a sporttal és szabadidővel foglalkozó egyesületeket éppen csak megtűrte a rendszer. Nem tiltották be őket, mert súlyos társadalmi energiák elvezetéséből végső soron a rendszer is profitált, de a támogatások minimális szinten tartásával, a karhatalmi szervek általi megfigyelésekkel és a bürokrácia jogi manővereivel igyekezetek akadályozni, illetve megfelelő keretek között tartani működésüket. A tanulmány azt vizsgálja, hogy ebben a felvázolt politikai környezetben a szervezett munkásmozgalom sportegyesületei milyen módokon és csatornákon voltak képesek forrásokat előteremteni, majd ezeket mikre költötték el. A bevételek és kiadások vizsgálata során pontosabb képet kaphatunk az egyesületek belső működési mechanizmusából. Végezetül pedig kísérlet történik a teljes gazdasági ágrajz felvázolására.
• Krajcsír Lukács: „A jégen álltunk bosszút augusztusért!” Az 1969-es csehszlovák–szovjet jégkorongmérkőzés és annak politikai-társadalmi következményei Csehszlovákiában
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.4
  Ismertető
  A csehszlovák társadalom a Varsói Szerződés tagállamainak 1968. augusztus 20–21-i invázióját követően a fegyveres harc helyett inkább a passzív ellenállást választotta. Ennek során számos módszert alkalmaztak: az állami ünnepségeken (például október 28-án, a Csehszlovák Köztársaság 50. évfordulóján) zajlott tüntetésektől kezdve az üzemekben tartott sztrájkokon át egészen az önégetésekig (Jan Palach és mások) bezárólag, így próbálva meg lelassítani a „normalizációnak” nevezett folyamatot. Ezek között említhető az 1969-es jégkorong-világbajnokság is, amelyen a csehszlovák és szovjet válogatott kétszer küzdött meg egymással. Bár a második mérkőzésen feszült volt a játékosok közötti hangulat a stadionban, a jelentősebb események a csehszlovák városok utcáin zajlottak le, hiszen országszerte kommunista- és szovjetellenes megnyilatkozásokra, szovjet katonai bázisok és üzletek (például Aeroflot) elleni támadásokra került sor. Mindez egyúttal tökéletes indokot szolgáltatott a reformkommunisták eltávolításához, amely egyben az utolsó koporsószög beverését jelentette az „emberarcú szocializmus” kísérletébe.
• Kiss László: Sport, politika, üzlet. Magyar labdarúgóedzők a függetlenné vált Afrika államaiban a második világháború után
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.5
  Ismertető
  Az 1955-ös bandungi konferenciát követően a szovjet vezetés felismerte a „harmadik világ” országaiban rejlő politikai erőt, és változtatott korábbi szemléletén, amely a gyarmati rendszer felbomlását a fejlett nyugati országokban folytatott „osztályharc” sikerességétől várta. Az új irányvonal értelmében a fejlődő országok szocializmusba útra tereléséhez szükséges közvetlen pénzügyi és katonai támogatások mellett a modernizáláshoz szükséges szakemberréteg kiképzésében is szerepet szántak a szocialista tábor országainak.
  A sport, ezen belül kiemelten a futball a befolyásolás és a kapcsolatépítés egyik speciális terepe volt. 1957 és 1989 között több mint ötven magyar futballszakember vállalt hosszabb-rövidebb szerepet afrikai államok nemzeti vagy klubcsapatai mellett, Afrika a magyar labdarúgóedzők egyik kiemelt „kiküldetési” területe lett. A tanulmány a magyar edzők, szakvezetők afrikai tevékenysége, az afrikai államok labdarúgásában betöltött szerepének ismertetése mellett bemutatja az edző-delegálások sajátosságait, hátterét, a sport és a politika összefonódását is.
• Takács Róbert: A futball mindig politika
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.6
  (Lorenzo Venuti: Hungary as a Sport Superpower. Football from Horthy to Kádár (1924–1960). De Gruyter Oldenbourg, Berlin–Boston, 2024. 316 p.)

TANULMÁNYOK

• Pritz Pál: Kik hozták be a románokat?
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.7
  Ismertető
  A román hadsereg azért szállta meg 1919. augusztus elején Budapestet és környékét, mert Románia messze nem volt biztos abban, hogy a békeszerződés neki ítéli Erdélyt. Tehát senki nem hívta. Mégis 1922 nyarán parázs vita bontakozott ki a magyar parlamentben és a sajtóban. A látszólag külpolitikai tárgyú vitának döntően gyilkos belpolitikai okai voltak. Végső soron a tét az volt, hogy milyen legyen az ellenforradalmi Magyarország rendszerének jellege. A tanulmány ezt az összevisszaságot szálazza szét. Természetesen széles nemzetközi kontextusban.
• Bagdi Sára: A szakegyleten innen és túl. Szakszervezeti politika és a jutagyári nőmunkások konfliktusai a szociáldemokrata sajtóban és az Egy ember életében
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.8
  Ismertető
  Kassák Lajos (1887–1967), a magyar avantgárd központi alakja, Érsekújvárról (Nové Zámky, Szlovákia) érkezett a magyar fővárosba 1904-ben, és 1908-ig bezárólag több elővárosi gyárban dolgozott szakképzett lakatosként. Önéletrajzi regényében, az Egy ember életében beszámol több gyári sztrájkról, amelyben maga is részt vett. Azon szövegrészletek, amelyeket Kassák az újpesti jutagyárban töltött időszaknak szentel, a gyári női munkásai és a szakszervezeti bürokrácia között kialakult konfliktusra vannak kihegyezve. Ez a szakasza a regénynek bemutatja a szociáldemokrata párt sikertelen kísérleteit, hogy a nőmunkásokat is bevonja a szakszervezeti mozgalomba, továbbá láthatóvá teszi azoknak a kevéssé ismert szocialista agitátoroknak a munkáját is, akik felismerték ezeket a konfliktusokat, és igyekeztek azokra érdemben reagálni. Mindazonáltal a szöveg számos, implicit előítéletet is hordoz a gyárban dolgozó fiatal nőkkel szemben. Annak érdekében, hogy jobban megértsük ezeknek az előítéleteknek a forrását, figyelembe kell vennünk azt a kontextust, amely Kassákot a regény írásakor meghatározta. A szöveg ugyanis nem választható el attól, hogy Kassáknak milyen volt a viszonya a szociáldemokrata párttal ezekben az években. Ezért a jutagyári sztrájkok körül alakuló szociáldemokrata diskurzus rekonstruálása mellett a tanulmány kiemelten foglalkozik azzal is, hogy rekonstruálja azokat a strukturális adottságokat, amelyek a regény írásakor hatással lehettek Kassák szervezéssel kapcsolatos nézeteire.

FÓRUM

• Feitl István: Hazai transzferkutatás
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.9

SZEMLE

• Gecsényi Lajos: Bécsből nézve. Osztrák külügyi dokumentumok Magyarországról, 1949–1958
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.10
  (Michael GEHLER–Ibolya MURBER: Von der Volksrepublik zum Volksaufstand in Ungarn 1949–1957. Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs Hgb. von der Generaldirektion Bd. 62, Wien, 2023. 930 p.)

FÓRUM – ONLINE MELLÉKLET

• Agárdi Péter: Aczél György-bibliográfia – 1997–2024
  https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.11

E SZÁMUNK SZERZŐI:

• Agárdi Péter CSc, irodalomtörténész, professzor emeritus, PTE BTK; az Aczél György kézirati hagyatékát gondozó kuratórium tagja
• Bagdi Sára PhD-hallgató, ELTE BTK, Kassák Múzeum, tudományos munkatárs, Helyzet Műhely-tag
• Baráth Katalin PhD, Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszék, adjunktus
• Feitl István történész, főtanácsadó, Politikatörténeti Intézet
• Gál Andrea PhD, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék, egyetemi docens
• Gecsényi Lajos CSc, történész, levéltáros, a Magyar Országos Levéltár volt főigazgatója
• Kiss László PhD, HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont, tudományos munkatárs
• Kormány Ákos PhD-hallgató, ELTE BTK Művelődéstörténet Doktori Program, Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, tudományos munkatárs
• Krajcsír Lukács PhD, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, tudományos munkatárs
• Pritz Pál DSC, történész, Laureatus Academiae (az Eötvös József-koszorú kitüntetettje, 2023), az ELTE magántanára
• Szikora Katalin PhD, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszék, tanszékvezető, egyetemi docens
• Takács Róbert PhD, történész, Politikatörténeti Intézet, tudományos munkatárs