Múltunk, Politikatörténeti Folyóirat

Keresés

2013/4. szám

A szám cikkei letölthetők innen...


MUNKA ÉS TŐKE – ÉRDEKEGYEZTETÉSTŐL ÁLLAMOSÍTÁSIG

- Egresi Katalin: Az érdekegyeztetés története Magyarországon, 1900–1945 (ismertető + | -)

A XX. század első felének érdekegyeztetési mechanizmusait a gazdasági világválság kirobbanásáig (1929) a szociális olajcseppek politikája jellemezte, amelynek során az állam a társadalombiztosítás nagyon szűk körű kiépítésével távol maradt az érdekegyezetés folyamatától. Ennek köszönhetően a munkabérek- és munkakörülmények javítása a munkaadói és a munkavállalói oldal érdekképviseleti szervezetei közötti harc eredményei voltak. Ebben a folyamatban kiemelkedően fontos szerepet játszott az 1890-ben megalakított Magyarországi Szociáldemokrata Párt, amely szakszervezeti- és párttevékenységén keresztül az ipari munkásság gazdasági- és szociális érdekvédelméért szállt síkra. Ugyanakkor az I. világháborút követően a szociálpolitikai jogalkotásra nem kis hatás gyakorolt a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, amelynek egyezményei az egyes kormányok számára megvalósítandó feladatokat jelöltek ki. Az 1930-as években az autoriter és totális államok európai térhódítása radikális szakítást jelentett az érdekegyeztetés korábbi kétoldalú formájával. Az állam szerepe a szociálpolitika területén kizárólagossá vált, amelynek ára a politikai szabadságjogok felfüggesztése, majd megsemmisítése lett, s ez a szociáldemokrata szakszervezetek tevékenységének ellehetetlenítésével járt együtt.

- Hungler Sára: A munkavállalói részvétel alakulása az 1944 és 1949 közötti Magyarországon (ismertető + | -)

A demokratikus társadalmak egyik alapelve, hogy az egyes társadalmi csoportokat érintő döntéseket az érintettek részvételével hozzák meg. A munkavállalók bevonása a munkahelyükkel kapcsolatos egyes ügyek intézésébe a XX. század első felében kezdődött Európában és alapvetően a weimari alkotmány üzemi alkotmányjogára épült. A munkavállalóknak a munkáltatói döntésekre való befolyása alapvető fokmérője egy adott társadalom munkaügyi kapcsolatainak, ezen keresztül pedig indikátorai lehetnek a politikai és gazdasági demokráciának is. A munkavállalói részvétel intézményeire vonatkozó szabályok éppen ezért erősen kitettek a politikai érdekeknek.
Magyarországon az 1944 októbere után megváltozott politikai feltételek lehetővé tették, hogy a munkások a vállalatirányításban demokratikusan választott szerveik, az üzemi tanácsok útján maguk is részt vehessenek.  Az üzemi tanácsok az eredeti jogalkotói szándék alapján jelentős potenciálra számíthattak a gazdasági életben, így működésük és vezetőik hamar a Magyar Kommunista Párt érdeklődésének homlokterébe kerültek. Kezdetben a cél az üzemi tanácson belüli minél jelentősebb befolyásszerzés volt, azonban a pártvezetőség számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az intézmény demokratikus természete a hatalomépítésük útjában áll. E felismerést követően nem volt kérdéses, hogy az üzemi tanácsokat fel kell számolniuk. A tanulmány a magyarországi üzemi tanácsok egyik jelentős fejlődési szakaszát követi nyomon a II. világháború utolsó hónapjaitól 1949-ig.

- Béládi Olívia: A kisipar és kiskereskedelem államosítása Pesterzsébeten (ismertető + | -)

Tanulmányom célja egy fővárosi peremkerület példáján megvilágítani a hazai kisiparos és kiskereskedő réteg erőszakos felszámolásának lépéseit és ennek következményeit közvetlenül a kommunista hatalomátvételt követő időszakban. A háború után a kistulajdonosi, kispolgári rétegek nemkívánatos, sőt üldözött társadalmi csoporttá váltak, akiknek javait változatos, a leggyakrabban közvetett módokon vették állami kézbe. Mivel a kistulajdonosi kispolgárság nem volt a klasszikus értelemben vett nagytőkés, műhelyeik, boltjaik konfiskálására a hatalom leginkább a kiszorításos módszert alkalmazta: irreális adóemelésekkel, adóhátralékok kivetésével, gyakori ellenőrzésekkel, az iparigazolványok bevonásával, negatív propagandával kényszerítette rá őket önálló üzletvitelük feladására és az állami nagyiparba vagy a szövetkezetekbe való elvándorlásra. Bár a kisipar és kiskereskedelem szerepe a háború utáni modernizálódó nyugat-európai gazdaságokban is visszaszorult, mégis a felszámolás hazai, drasztikus módja nehezen gyógyuló sebeket, töréseket okozott mind az életpályákban mind a különféle tőkék és tapasztalatok akkumulációjában. Az erőszakos kiszorítás következményeként az önálló kisiparosok és kiskereskedők száma 1952-re a korábbi létszám hatodára, a szektor teljesítménye az egytizedére esett vissza, valamint az ötvenes évek első felében általánossá váltak ellátási zavarok is. Mindezek a folyamatok világosan tükröződnek a főváros egyik külső kerületének, Pesterzsébetnek háború utáni iparügyi dokumentumaiban és kiviláglanak a helyi visszaemlékezők elmondásaiból is: az ötvenes évek elején általánossá váltak a főleg betegségre hivatkozó iparvisszaadások, melyeket később a kisipari szövetkezetekbe való átlépés indoka váltott fel. Az elmondások alapján az erőszakos, jóval tíz fő alatti műhelyek, boltok elvétele, a tulajdonos gyárba vagy szövetkezetbe való kényszerítése, esetleg feljelentése, megfigyelése nem volt ismeretlen jelenség a főváros huszadik kerületében sem.


HÁBORÚ UTÁN – FINNORSZÁG ÁTMENETE A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ VÉGÉN

- Ahtero Holmila: Fegyelmezett polgárok: a finn sajtó a háborúból a békébe történő átmenet kihívásairól (1944–1945) (ismertető + | -)

A tanulmány azt mutatja be miként láttatta a finn sajtó a háborúból békébe történő átmenetet 1944-ben és 1945-ben, Amellett érvel, hogy a „túlélés”, „áldozathozatal” és „önkontroll” kulturálisan létrehozott és szimbolikusan elrendezett normatív keretei közt adtak jelentést a háborúból békébe történő átmenetnek. Emellett ebben a keretben a finnek erkölcsi útmutatást kaptak, részben a múlt tanulságai révén, hogyan tudnak sikeresen visszatérni a békés léthez. Elméleti megközelítésemben a narratívák a kulturális struktúrák és gyakorlat magjához tartoznak, innen nézve a sajtó olyan homogén értelmezést adott a közvetlen háború utáni újjáépítésnek, amit a társadalom többsége hasonlóan egységes módon fogott fel. A tanulmány így feltárja azokat a tényezőket, amelyek révén létre jött az „újjáépítés korszakának” domináns képe:  problémamentes, de nehéz időszak, miközben a finn társadalom egységesen dolgozott a háború utáni kihívások leküzdése érdekében.

- Vesa Vares: Sikertörténet, normalizáció vagy finnlandizáció – avagy hogyan ábrázolja a finn történetírás és populáris kultúra a második világháború utáni éveket? (ismertető + | -)

Tanulmányom azt járja körül, hogyan ábrázolja a finn történetírása második világháborút követő éveket. Fő kérdésem az, vajon normalizációt és sikertörténetet látnak (mind a külpolitikában a Szovjetunióval kialakított jó kapcsolatok és a nyugati nyitás miatt, mind a belpolitikában a jóléti állam kiépülése miatt)  vagy finnlandizációként és a korlátozott szuverenitás időszakaként (mind a külpolitikában a szovjet nyomás miatt, mind a belpolitikában az öncenzúra és egyes politikai pártok diszkriminálása miatt). A kérdés érinti a finn háborús részvétel megítélését is: a függetlenség és demokratikus rendszer megőrzésért folytatott harc volt vagy a nácik szövetségeseként vívott háború? Az első változat az ún. Paasikivi-Kekkonen vonal  hibáit, a második a sikereit hangsúlyozza.
Az 1945 és 1991 közti finn politikatörténetről az elmúlt 20 évben megjelent munkákat vizsgálom a historiográfia módszerével annak tisztázására, hogy milyen történetpolitika húzódik meg mögöttük? Emellett összehasonlítom a populáris kultúra és a történetírás képét a korszakról.


TANULMÁNYOK

- Csoma Lajos: A németországi baloldali radikalizmus a forradalmi események időszakában, 1918–1923 (ismertető + | -)

Az 1917-1923 közötti világforradalmi hullám egyik fő színtere Németországban volt. A harci események során nemcsak a szociáldemokrata és a kommunista mozgalom között következett be végleges szakítás, hanem a baloldali radikalizmus is szembefordult a lenini-bolsevik elmélettel és gyakorlattal, és a megalakuló Szovjetunióval. A forradalmi szervezetek – miközben a kapitalista rendszer elleni harcra mozgósítottak – folyamatosan igyekeztek saját pozícióikat is tisztázni.
1918 novembere utáni években egyre újabb forradalmi hullámok csaptak magasra, de ezek csak rövid időszakokban váltak országossá, így a kialakuló új hatalom képes volt fokozatosan felszámolni a baloldali radikális tömegszervezeteket. A forradalmi hullám elültével a forradalmi csoportok elveszítették tömegbázisukat. A harcok véget értek, de a tanulságok máig hatóak.

- Sipos József: Az Egységes Párt és az 1922-es választások előkészítése (ismertető + | -)

Az 1922-es nemzetgyűlési választásokról eddig született tanulmányok szerzői jobbára csak a Bethlen–Klebelsberg-féle választójogi rendeletet, a választásokon induló pártok programjait, a választási kampányt és azok eredményeit elemzik és ismertetik. Még nem foglalkoztunk az 1922-es nemzetgyűlési választások kormányzati előkészítésével, az Egységes Párt szervezeti kérdéseivel, az azon belül zajló ellentmondásos folyamatokkal, a jelöltállítással, Bethlen István és Nagyatádi Szabó István küzdelmével, közös kampányútjaival és beszédeivel, ahogy azzal sem, ki volt a párt felkészülésének, majd irányvonala meghatározásának döntő jelentőségű szereplője: Bethlen István, nagyatádi Szabó István, esetleg Gömbös Gyula. Tanulmányomban e fontos kérdésekre is keresem a válaszokat. Elsősorban azonban az Egységes Pártnak és a kormánynak a nemzetgyűlési választásokra való felkészülését, működési mechanizmusát vizsgálom. Foglalkozom a párton belüli politikai küzdelmekkel, a jelöltállítás bonyolult belső folyamataival, a párton belüli ellenzéki kisgazdák mozgalmával, Nagyatádi és Bethlen küzdelmével, illetve Gömbös és Klebelsberg szerepével. A tanulmányomban feltárt új tények és adatok alapján Hirata Takesi egyik fontos általánosítását látom bizonyítottnak. Eszerint: az „Egységes Párt nem látszatintézmény, hanem a konszolidációs rendszer egyik lényeges érdek-ütköztető eleme volt”. Az eddigi szakirodalom által feltételezettnél tehát már szélesebb társadalmi bázisa volt a parasztság demokratikus törekvéseinek. Erre támaszkodva az agrárdemokraták nemcsak képviselő-jelöltségükért, hanem a szegény, a kis- és a középparasztság érdekeiért is küzdöttek. Követeléseik egy részét Bethlen is kénytelen volt figyelembe venni, mert felmérte, hogy e társadalmi rétegek szavazataira is szüksége lesz a választási győzelemhez.

- Lengyel András: Az úgynevezett „oppó” történetéhez. Egy eltemetődött gondolkodástörténeti alternatíva kibontása (ismertető + | -)

A tanulmány az 1930-as évek elején „oppó” néven ismert értelmiségi csoport működésének egyik, gondolkodástörténeti szempontból fontos teljesítményét, egy kommentárokkal kísért Marx-kötet kiadását veszi vizsgálat alá. (Az „oppó” név az oppozíció szó rövidített és szlengesített változata. Arra a kettős ellenzékiségre utal, amelyet egyrészt a kapitalizmus elutasítása, másrészt a sztálinizmus ugyancsak radikális marxista kritikája jellemzett. Fontosabb tagjai közül megemlíthető pl. Justus Pál, Szabó Lajos, Szirtes Andor, Tábor Bála.) A tanulmány tisztázza a Kortárs című folyóirat „oppó” általi átvételének történetét, majd a folyóirathoz kapcsolódó könyvkiadási kísérletet mutatja be. A Marx-kommentárok elemzése során pedig rámutat arra a gondolkodástörténeti alternatívára, amely e kommentárok „egybeolvasásából” kibontakozik. A Marx-szöveghez fűzött kommentárokból ugyanis kiderül, hogy a Szovjetuniót nem a szocializmus megvalósulásaként, hanem, ellenkezőleg, az államkapitalizmus egyik speciális változataként fogták föl, azaz a kapitalizmusra vonatkozó marxista kritikát kiterjesztették magára az önmagát „szocialistának” tételező sztálinista rendszerre is. Álláspontjuk közel állt Karl Korsch álláspontjához, akivel a csoport egyik-másik tagja személyes kapcsolatot is tartott. Az „oppó” marginális csoport volt, tagjai hamar széjjelszóródtak, de az a gondolkodástörténeti alternatíva, amely a radikális kapitalizmus-kritikát leválasztotta a sztálinizmusról, s azzal szemben megőrizte a kapitalizmuskritika jogosságát, gondolkodástörténetileg fontos teljesítmény. Egy 19. századi magyar politikus nevezetes metaforájával élve, elvileg lehetővé tette „a rosszul begombolt mellény újragombolását”.


SZEMLE

- Bartha Eszter: Nukleáris háztartás, szinglik, kommunák, mozaikcsaládok
(SOMLAI Péter: Család 2.0: Együttéléséi formák a polgári családtól a jelenkorig. Napvilág Kiadó, Budapest, 2013. 225 p.)

- Sipos Péter: Magyar kommunisták és európai szociáldemokraták a „Kádár-korszakban”
(SIMON István: Bal-kísértés. A kádári külpolitika és a nyugati szociáldemokrácia. Digitalbooks, 2012. 243 p.)


Levél a szerkesztőhöz (Dr. Del Medico Imre)

 

E SZÁMUNK SZERZŐI:

Bartha Eszter PhD, történész, szociológus, ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék
Béládi Olívia történész-szociológus, PhD hallgató Budapesti Corvinus Egyetem, Szociológia Doktori Iskola
Csoma Lajos történész
Egresi Katalin PhD, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar
Holmila, Antero PhD, történész, Jyväskyläi Egyetem
Hungler Sára, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Munkaügyi és Szociális Jogi Tanszék, doktorandusz
Lengyel András irodalomtörténész, ny. múzeumi főtanácsos (Szeged)
Sipos József történész, kandidátus
Sipos Péter, az MTA doktora
Vares, Vesa PhD, történész, Turkui Egyetem


A szám cikkei letölthetők innen...

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

10. lap (összesen 44 lap van)

copyright © 2009, Múltunk Szerkesztőség, Minden jog fenntartva
powered by icon.design :: internet solutions