- Mark Pittaway: A magyar munkásság és a rendszerváltás Ismertető
Mark Pittaway egy olyan társadalmi osztály elemzésével foglalkozik, amelyik alig-alig kapott figyelmet a rendszerváltás utáni szakirodalomban. Az ipari munkásosztály nem volt politikai szereplő ebben a folyamatban, amelynek okait a szerző a Kádár-korszakra vezeti vissza. Fontos tézise, hogy a munkásság voltaképpen sikeresen integrálódott bele az államszocialista rendszerbe. Ez a szocializáció sokban magyarázza a munkásosztály politikai passzivitását a rendszerváltás idején és az új, kapitalista rendszer kiépülése elleni munkástiltakozás hiányát.
- Bartha Eszter: „Én csalódtam ebben a kapitalizmusban”. A munkástudat fejlődése az NDK-ban és Magyarországon a rendszerváltás után Ismertető
A tanulmány egy keletnémet-magyar összehasonlítás keretében vizsgálja, hogyan viszonyultak a munkások a „létező szocializmushoz” a diktatórikus NDK-ban és a legvidámabb barakknak kikiáltott Magyarországon, és miért nem jelent meg az ipari munkásság – amely a rendszerváltás egyik vesztese lett a megszűnt állások statisztikája szerint – politikai szereplőként a rendszerváltás idején és utána. A munkások eltűnése a szakirodalomból azonban megtévesztő, hiszen ha osztályként nem is, de állampolgárként és szavazóként továbbra is jelen vannak a kelet-európai új demokráciákban. A tanulmány megkísérli megmutatni, hogyan etnicizálódik Magyarországon a munkásság csalódása a rendszerváltásban, míg a volt NDK-ban a politikai baloldal sikeresebben mobilizálja a rendszerváltás veszteseit.
- Kees van der Pijl: Kelet-Európa alávetett nyugati integrációja – a rendszerváltás osztálypolitikája Ismertető
A szerző tanulmányában arra törekszik, hogy a kelet-európai volt szocialista országok nyugati integrációjának ellentmondásosságát tágabb történeti kontextusba helyezze. A nyugati politikai-gazdasági hegemónia kialakulásával, illetve az azzal szembeni kihívások kezelésével kapcsolatosan olyan történelmi modellt állít fel, amelybe beleilleszthető a kelet-európai rendszerváltásokat követő „alávetett” integráció. A szerző véleménye szerint a nyugati hegemóniával és annak kihívóival kapcsolatos történeti folyamatok leginkább azért lehetnek modellszerűek, mert történetileg hasonló osztálystruktúrák kialakulásához vezetnek – ahol a domináns a nyugati uralkodó osztály marad, míg az integráció országaiban komplementer, kiszolgáló jellegű uralkodó és kormányzó osztályok formálódnak ki.
- TANULMÁNYOK
- Ioana Macrea-Toma: Írói intézmények a román államszocializmusban. Ideológiai kiindulópontok és szakmai következmények Ismertető
A tanulmány azt a kérdést járja körül, hogy milyen következményekkel járt egy művészeti ág, az irodalom, intézményesítése annak művelői számára egy államszocialista rendszerben. A Román Írószövetséget szovjet mintára hozták létre, feladatai közé tartozott az esztétikai és tartalmi iránymutatás érvényre juttatása. Ugyanakkor kiterjedt intézményhálózata (újságok, alkotóházak stb.) és helye a diktatúra rendszerében egy idő után lehetővé tette érdekérvényesítő szerep vállalását is. Mint azt a szerző szociometriai eszközökkel is igazolja az Írószövetség a személyi és intézményi összefonódások hálójában sajátos, köztes helyzetbe került a hatalom és tagjai között, miközben a tagság és a vezető testületekbe történő bejutás révén az írók privilegizált helyzetét is megteremtette.
- Csoma Lajos: “Mindent akarunk!” 1968 és az anarchizmus Ismertető
A tanulmány célja 1968 és az anarchizmus kapcsolatának, az anarchista mozgalomban 1968 hatására végbemenő folyamatoknak a vizsgálata. Az az időszak amit 1968-nak nevezünk a ’60-as évek közepétől a ’70-es évek első feléig terjed, utóhatásai pedig a mai napig meghatározóak. Anarchista szemszögből értékelve 1968 egy világméretű forradalmi fellendülés tetőpontja volt, és ennek megfelelően magában az anarchista mozgalomban is forradalmi jelentőségű változások indultak el.
1968-ban nem győzött a forradalom, és a kortársak közül sokan vereségként élték meg az események lezárulását. Németországban, Franciaországban, Olaszországban, az Egyesült Államokban többtucatnyi aktivista veszítette életét a harcok során, és sok százan kerültek börtönbe. Megváltozott a világ, és nehéz tárgyilagosan megítélni, hogy volt-e értelme az áldozatoknak, a küzdelemnek. „A flaszter alatt ott a strand!” – ez a jelszó ’68-ban azt jelentette, hogy elég felbontani az „útborítást”, és már meg is találjuk a valódi életet. Az utat újraaszfaltozták, de az aszfalt alatt továbbra is ott van az eltemetett strand. A tiltakozó mozgalmakat felszámolták vagy integrálták a rendszerbe. Az elégedetlenséget reformokkal, pótszerekkel leszerelték. Azonban az 1968-as forradalmi robbanáshoz vezető problémák csak látszólag szűntek meg, és az akkor megfogalmazott kérdésekre ma sincs válasz.
Az anarchista mozgalom – akárcsak az egész világ – megváltozott. Társadalmi bázisa kiszélesedett, állandósult. Széles anarchista infrastruktúra épült ki, a szervezett és az egyéni anarchizmus jelen van a bolygónak szinte minden országában. Az anarchista mozgalom rendkívül tarka, és a különböző rendszerkritikus mozgalmakban is számtalan anarchista hatás mutatható ki. Az anarchizmus 1968-ban bebizonyította, hogy képes alkalmazkodni a változó körülményekhez, és képes autentikus válaszokat megfogalmazni a sorsdöntő kérdésekre.
- Stomfai Márk: 20. századi latin-amerikai forradalmi modellek Ismertető
A tanulmány a 20. századi Latin-Amerikában végbe ment forradalmak összehasonlító bemutatására tesz kísérletet. Kiemelkedik közülük öt, Mexikó (1910-1917), Bolívia (1952-1964), Kuba (1958/59-napjainkig), Chile (1970-1973) és Nicaragua (1979-1990). Ezeket a „baloldali” jelzővel szokás illetni, ez a meghatározás azonban összetettebb képet takar. A Szovjetunióban (és Kelet-Európában) a politikai elit rendszeresen hivatkozott Lenin és Marx műveire. Lenin az Állam és forradalom című munkájában Marx nyomán részletesen megmagyarázza, hogy a szocializmus a kommunizmus első (vagy alsóbb) fázisa, mert a szocializmusban még nem szűnik meg teljesen a polgári jog (vagyis nem érvényes minden tekintetben az egyenlő jog). A 20. századi Latin-Amerikában azonban ez az értelmezés szinte teljesen hiányzott; a baloldali ideológia más aspektusait helyezték előtérbe (szegénység és gazdasági különbségek felszámolása, társadalmi igazságosság).
Az öt tárgyalt modell közül csak a kubai tudott hosszú távon fennmaradni. Elmondható, hogy az egyes rendszerek az országok belső problémáinak megoldását tűzték ki célul. Bukásukat csak hibáikkal magyarázni bukásukat nem lenne meggyőző. Nem mellékes tényező a külső (főleg amerikai) beavatkozási szándék, hogy ezzel szemben a rendszerek fenntartása sokszor szinte lehetetlenné vált. Mexikó kivételével ezek a forradalmak a hidegháború éveiben zajlottak, ezért az amerikai ideológiai nyomás vitathatatlan. A Szovjetunió tevékeny támogatását csak Kuba nyerte el. Az amerikai nyomás gazdasági és esetenként katonai intervenció formáját öltötte.
A forradalmak bukása nem jelentette egyúttal a baloldali ideológia bukását is Latin-Amerikában. A baloldali ideológia pozitív megítélése, politikai-gazdasági lehetőségként való kezelése manapság is napirenden van . A szociális problémák továbbélése, a szegénység és az Amerika-ellenesség erőteljes jelenléte Latin-Amerikában napjainkban is megtalálható. A baloldali ideológiák hátterében általában inkább ezek a tényezők húzódnak meg és nem a „dogmatikus” marxi-lenini tézisek. Éppen ezért lehetnek továbbra is népszerűek a baloldali pártok, melyek zászlajukra tűzik a jelzett problémák felszámolását.
- Dombovári Ádám: Vármegyei tisztújítások és országgyűlési követválasztások Pest megyében, 1818–1845 Ismertető
A reformkori vármegyei tisztújítások és országgyűlési követválasztások eljárásjogi, technikai jellegű rekonstruálására – és a forrásadottságoktól függően, kontextuálisan társadalomtörténeti, statisztikai, politológiai jellegű következtetések levonására – több megye esetében (Zala, Vas, Győr, Veszprém, Somogy, valamint érintőlegesen Békés, és újabban Pest) történtek már példamutató és irányadó kísérletek. Jelen tanulmány, főként a Molnár András és Tilcsik György által megkezdett ösvényen és szempontrendszer alapján haladva tesz kísérletet a pest megyei választások tipizáló, de egyúttal választás-specifikus bemutatására. Az elemzés során elsősorban a választások technikai lefolyásának, eljárásjogi, személyi-családi tartalmú, azaz inkább formális jellemzőinek a megragadására törekszik, ami értelemszerűen bizonyos megszorításokat tett szükségessé és lehetővé az áttekintett forrásanyag tekintetében. A választások informális kontextusát (pl. a korteskedés jellemzői és kiterjedtsége, a kampányok lefolyása, közgyűlési és jelöltállítási viták, interperszonális relációk és függőségek, stb.) nem vizsgálja. Ennek megfelelően vázolja a választás szabályrendszerét, lefolyását és a hát tisztújításon (1818. március 31., 1820. május 8–9., 1829. szeptember 30., 1832. október 23., 1836. november 3., 1841. május 5. és 1845. május 6.) megválasztott tisztviselőket is bemutatja.