- Varga Lajos: A forradalom konszolidációjának esélyei 1918–1919-ben Ismertető
A tanulmány a polgári demokratikus forradalomtól a Tanácsköztársaság létrejöttéig tartó időszakot tekinti át a demokratikus-republikánus kibontakozás esélyeit mérlegelve. Az események kulcsszereplője, az MSZDP, oroszlánrészt vállalt a köztársaság megteremtésében, ugyanakkor végül közre is működött a rendszer megszüntetésében. Ebben „partnere” az új rendszert balról kritizáló, a bolsevik forradalmat azon számon kérő kommunista párt volt, ugyanakkor – nem feltétlenül azonos szempontok alapján – baloldali kritikát gyakorolt Polányi Károly, Lukács György vagy Kassák Lajos is. A szociáldemokratákat végül a nemzetközi helyzet alakulása mellett a kommunisták korlátokat nem ismerő, demagóg agitációja hozta kényszerhelyzetbe. Noha a nemzetgyűlési választások előkészületei során még úgy tűnt, hogy a köztársasági berendezkedés megingathatatlan, a Vix-jegyzék nyomán kialakult kormányválságból – a pártegyesülés kikényszerítésével – a kommunisták profitáltak, demokrácia helyett diktatúra jött létre.
- Pritz Pál: Kun Béla után – Horthy Miklós előtt. Magyarország és az antant 1919 nyarán Ismertető
A tanulmány Magyarország és az antant viszonyát vizsgálja 1919 augusztusának első napjaiban. Vizsgálódásába ehhez be kellett vonnia az 1918. novemberi összeomlás utáni hónapok számos sorsdöntő eseményét is. Így részletesen foglalkozik az 1918. november 13-i belgrádi katonai konvenció párizsi félreértelmezésével, annak okaival, a Tanácsköztársasághoz intézett antantjegyzékekkel.
A források elemzése alapján a szerző megállapítja, hogy a békekonferencián augusztus első napjaiban egy nem létező magyar haderő rémével viaskodtak, a tavaszi sikeres magyar hadjárat emléke oly mértében ülte meg az idegeiket, hogy egy újabb magyar ellenlépéstől tartottak, s ezeknek a tévképzeteknek (nemkülönben az egymás közötti ellentéteteknek) minden bizonnyal szerepük volt a román önmozgásokkal szembeni lagymatag fellépésükben.
A Tanácsköztársaság utáni új kormány abszolút tévesen azt hitte, hogy a Böhm Vilmossal Bécsben folytatott tárgyalásokon az elismerés feltételeként szereplő nevezetes nyolc pont az antant hivatalos álláspontja. Ugyanakkor a békekonferencián – számos információ ellenére – a döntéshozók teljesen félreértelmezték a Kun Béla bukása után kialakult helyzetet. Nem ismerték fel, hogy a budapesti kormány nemhogy nem veszélyeztetette az antant érdekeit, hanem olyan politikát folytatott, amelyre hosszú távon is építeni lehetett volna.
- Ormos Mária: Agyműtét, 1919. Magyar kérdőjelek a 20. század elején Ismertető
A tanulmány a magyar szellemi élet veszteségeit veszi számba 1918–1919 után. A tudósok, művészek meghurcolása, kivándorlása, karrierjük kettőbe törése komoly hatással volt a későbbi évek teljesítményére is. Mindent összevéve, az 1918–1919-es katasztrófát követő „agyműtét” tragikus következményekkel járt a politikai mezőnyre, a közéletre és a tudományos, művészi világra nézve. A liberális és demokratikus áramlat csaknem teljesen eltűnt, a szociáldemokrata párt elvesztette korábbi vezetőrétegének nagy és legértékesebb részét. A polgári elem képviselete a korábbihoz képest is meggyengült, a munkásságot reprezentáló párt és áramlat egyelőre vegetált. A parasztságot több, gyengén megalapozott párt is megjelenítette ugyan, de ezeknek hamarosan nyomuk is alig maradt. Kiváló tudósok és művészek sokasága hagyta el az országot vagy némult el, és vagy a kiegyezést, a megalkuvást választotta, vagy egész életében olyan munkával tartotta fenn magát, amely képességeihez nem volt méltó. A közélet eltorzult, a hiány egyoldalúságot eredményezett, és a társadalom ellenállóereje a később felmerülő fenyegetésekkel szemben meggyengült.
- Konok Péter: Az erőszak kérdései 1919–1920-ban. Vörösterror–fehérterror Ismertető
A tanulmány a különféle magyarországi terrorhullámokat tekinti át 1918 közepétől 1920 végéig. A korszakban az ország a háború befejezését követően két forradalmon és egy ellenforradalmon is keresztülment, és mindegyik időszak megszülte a „maga jellemző terrorját”. Kétségtelen, hogy ezek mind egymással, mind pedig a tágabb társadalmi, politikai és történelmi környezettel sokrétű kapcsolatban álltak, mégis helytelen lenne őket valamiféle egynemű jelenségnek tekinteni. A két legmarkánsabb, politikailag körülírható terrorhullám, az 1919-es Tanácsköztársaság idején jelentkező vörösterror, valamint a tanácshatalom és a forradalmi kísérlet leverését követő fehérterror – sok, általában véve minden félig-meddig intézményesült, ám részben öntörvényű terrorhoz hasonlóan – rendelkezik közös vonásokkal, ám mind társadalmi bázisukban, mind pedig társadalmi programjukban, az általuk felvázolt vízióban alapvetően különböztek egymástól. Ez a különbség jól tetten érhető a vörös- és fehérterror egy-egy jellemző csoportosulásának, a Cserny József vezette Terrorcsapatnak és a Prónay Pál által verbuvált különítményeseknek a tevékenységéből. A vörösterror alapvetően védekező jellegű volt, és egy olyan progresszív utópia nevében lépett fel, amely a modern kapitalizmus ellentmondásaira annak valamiféle meghaladásával kívánt válaszolni. A fehérterror a megtorlásra koncentrált, társadalmi ideálja pedig egy retrográd, az új társadalmi fejleményeket az erőszak eszközével negligálni akaró utópia megvalósítása lett volna. Mindez nem csupán ideológiai megnyilvánulásaikban, de a konkrét módszerekben is érezhető volt. A tanulmány a konkrét történeti események rövid felvázolásán kívül kitér a vörös- és fehérterrorral kapcsolatos ellenkező előjelű újabb emlékezetpolitikai konstrukciók kialakulására, az elhatárolódás–megmagyarázás–felelősségáthárítás narratíváira (amelyek leginkább az áldozatok számának meghatározásával és felhasználásával operálnak). A tanulmány arra a konklúzióra jut, hogy a történelmi múlt megkonstruálásának módozatai immár jóval több közös vonást hordoznak, mint maguk az egykori konkrét történeti események, és míg a vörös- és a fehérterror jellegükben antagonisztikusak voltak, addig az igazolásukat szolgáló narratívák lényegében kiegészítik egymást.
- Egry Gábor: Közvetlen demokrácia, nemzeti forradalom. Hatalomváltás, átmenet és a helyi nemzeti tanácsok Erdélyben, 1918–1919 Ismertető
A tanulmány azt vizsgálja és mutatja be, hogy 1918 végén és 1919 első felében hogyan zajlott le a rendszerváltás, majd az uralomváltás egy etnikai értelemben kevert területen, Erdélyben. 1918 őszén a közigazgatás jórészt összeomlott, különösen a falvakban. Itt a lakosság gyakran elűzte a jegyzőket, vagy legalábbis megakadályozta őket feladatuk ellátásában. Közben mind az új budapesti kormány, mind a Román Nemzeti tanács helyi nemzeti tanácsok alakítását szorgalmazta, a hatalom átvételére és gyakorlására. A magyar kormány ezeket a tanácsokat a függetlenséget és nemzeti egyenjogúságot hozó demokratikus forradalom, a román vezetők viszont a nemzeti önállósághoz vezető nemzeti forradalom letéteményeseinek tekintették. Mindazonáltal a nemzeti tanácsok (vezetőjük többnyire egy lelkész, tagjaik a falu tekintélyes polgárai) az egyes településeken külön intézték a nemzeti tartalmú ügyeket, főként az oktatásügyet, külön nemzeti gárdákat alakítottak a rend fenntartására, de szorosan együttműködtek a közigazgatás felügyeletében vagy bonyolításában. Ez utóbbi kapcsán mindenekelőtt az élelmiszer- és tűzifa-ellátás biztosítása volt a feladatuk.
A nemzeti tanácsok rendszere és közigazgatási szerepe csupán néhány hónapig tartott, ez azonban fontos társadalmi tapasztalatot jelentett. Az ausztromarxista autonómiaelképzeléseket idéző berendezkedés tömegessé tette a részvételt a közéletben, a tömegtámogatás egyszeri kinyilvánítását megkerülhetetlen legitimációs forrásként kezelte és egyúttal a demokrácia ezzel azonosított eszméjét összekapcsolta a nemzet gondolatával. Mindez nem csak Románia két világháború közötti politikai kultúráját határozta meg, hanem megalapozta azokat az elképzeléseket is, amelyek a demokráciát a nemzeti egység tömeges mozgósító erejével azonosították.
- Balázs Eszter: A „sakktáblától” a lövészárkok mikrovilágáig: az első világháború régi és új történeti megközelítései Ismertető
Az első világháborúval kapcsolatos kutatások két évtizede újból reneszánszukat élik. Az újabb hullám nyomán napvilágot láttak az 1914 óta máig megjelent, a konfliktusról szóló tudományos, illetve népszerűsítő munkák historiográfiai megközelítései is. A legátfogóbb a francia Antoine Prost és az amerikai Jay Winter történészeknek a közelmúltban, 2004-ben megjelent közös munkája: a Penser la Grande Guerre. Un essai historiographique (A Nagy Háború elgondolása. Historiográfiai esszé). A munka a különböző korszakokban született nyugat-európai megközelítéseket veszi számba nemzetközi kutatói tapasztalatok birtokában. A legújabb szakirodalom ismertetéséhez egy nemrég megjelent német tanulmánykötet és a magyar világháborús historiográfia újdonsága, Bihari Péter 2008-ban megjelent – a hazai front és a hátország közötti szoros összefüggéseket bemutató –, Lövészárkok a hátországban című könyve is terítékre kerül.
- Bánki Éva: „Megszámlálhatatlan szál húzódik át a történéseken.” Történelmi fordulat és prózapoétika Kosztolányi Dezső Édes Annájában és Tormay Cécile Bujdosó könyvében Ismertető
A tanulmány két 1918–1919-ben játszódó és nem sokkal később született magyar regény példáján keresztül mutatja be, hogy a történelmi Magyarország összeomlása az irodalmat sem hagyta érintetlenül. Nem elsősorban a téma- és korszakválasztás révén, sokkal inkább az irodalmi mű létrejötte, elsősorban prózapoétikai vonatkozásai terén. A történelem a kortársak számára felfoghatatlannak érzett katasztrófája az elbeszélés, a regénynyelv „katasztrófájaként” is megjelenik. A két általam választott elbeszélés, Kosztolányi Dezső Édes Annája és Tormay Cécile Bujdosó könyve azt sugallja, hogy a 20. század eleji politikai történések nem értelmezhetők a győzelem és a vereség, vagy a pusztulás és az újjászületés hagyományos, a romantikából örökölt kliséivel.
- Horváth Sándor: A szociális gondoskodás gyakorlata Budapesten. Szociálpolitika az 1970-es években Ismertető
A tanulmány a szocialista állam szociális funkcióit vizsgálja Budapest példáján keresztül. Az állami tulajdon újraelosztása a szocialista államban is egyenlőtlenségeket szült, akárcsak a szabadpiacon alapuló gazdasági berendezkedésnél. Az újraelosztást végző döntéshozók a hozzájuk és az ideológiai célokhoz közelebb álló, privilegizált társadalmi csoportoknak kedveztek, legyen szó a lakáselosztásáról avagy a családi támogatásokról. E téren az 1970-es években több változás is történt. Amint nőtt a lakások száma, módosult az állam által szociálpolitikai juttatásként nyújtott tanácsi bérlakások funkciója. Ezek a bérlakások egyre inkább az újraelosztásból addig kevésbé részesülő társadalmi csoportok lakóhelyévé váltak, és betöltöttek egyfajta „szociális bérlakás” funkciót is. Úgy tűnik, a „szociálpolitika” fogalma jelentésváltozáson ment keresztül ebben az évtizedben is, mivel integrálta a családpolitika, a népesedéspolitika, az életszínvonal-politika és az idősgondozás feladatait is. A tanácsi és a szakszervezeti gyakorlatból fakadóan az állami újraelosztás egyre nagyobb mértékben társadalmi gondoskodásként jelent meg a hivatalos szövegekben, ami arra is lehetőséget teremtett, hogy a korábbi, állami újraelosztásból fakadó egyenlőtlenségeket néha igazságtalanságként tüntessék fel a jelentések szerzői.
- Gombár Zsófia: Brit irodalom Magyarországon és Portugáliában 1949 és 1974 között Ismertető
A jelen tanulmány Portugália és Magyarország 1949 és 1974 között megjelent irodalmi fordításait hasonlítja össze. A választott időszak lehetővé teszi, hogy egy olyan periódust tanulmányozzunk, amikor mindkét országban diktatúra uralkodott. Az eltérő ideológiájú önkényuralmi rendszerek irodalompolitikáját összehasonlítva látni fogjuk, hogy a szembetűnő hasonlóságok ellenére Magyarországon az irodalom sokkal kivételezettebb helyzetben van, mint a salazari Portugáliában, ahol a könyvkiadást a szigorú állami felügyelet mellett valójában a piac törvényei irányítják. A magasirodalom állami támogatás nélkül ritkán és így is csak egy szűk réteg számára lesz elérhető az Estado Novo idején, míg Magyarországon a műfordítás történetében talán az egyik legtermékenyebb időszak veszi kezdetét az ötvenes évek második felétől, amely részben az állami dotációnak, részben pedig egyéb sajátságos tényezőknek köszönhető.
