- Miskolczy Ambrus: A titkostársasági kultúra születése és kiteljesedése, paroxyzmusa és felszámolása Ismertető
A felvilágosodással összefonódó demokratikus politikai kultúra igazán a titkos társaságokban érvényesült és érvényesülhetett. A titkostársasági paradigma a társadalom válasza; az abszolutizmus elől való menekülés és az ellentámadás igényei alakították ki. Az abszolutista állam ugyanis az élet minden terére ki akarta terjeszteni a befolyását, a kormányzati technika pedig a titkosságra épült. A titkostársasági kultúra ennek a kabinetpolitikának a tükörképeként, mint valamiféle „filantropikus reformáció” fejlődött ki. Az utóbbi időben oly sokat emlegetett civil társadalom számára ez biztosította a szabad teret, ahol megszületett az új világ programja. Itt ebben az „oázisban” büntetlenül folyhatott a diszkusszió, a légkör és a szervezet egyaránt védelmet biztosított. A tanulmányom elsősorban a 18. század végi magyarországi szabadkőművességgel kapcsolatos történeti állításokat szembesíti egymással és a forrásokkal.
- Szücs László Gergely: A „krachos liberalizmustól” a „magyar világnézetig”. A filozófiatanítás helyzete és versengő társadalomképek, 1879–1948 Ismertető
A tanulmány három történeti korszak – a dualizmus kora, a két világháború közötti időszak és az 1945-től 1948-ig terjedő időszak – magyar állami gimnáziumainak filozófiaoktatását vizsgálja, továbbá a szellemi közeget, amelynek befolyása volt (vagy lehetett volna) a magyarországi filozófiatanítás alakulására. A „szellemi közeg” feltérképezésénél a tantervek kialakításánál döntő szerepet játszó, közismert neveléselméleti szerzők (Kármán Mór, Lubrich Ágost, Weszely Ödön, Kornis Gyula, Prohászka Lajos, Imre Sándor, Karácsony Sándor, Kiss Árpád) gondolatait mint filozófiai elméleteket tekinti át, és megnézi, hogy e tantervelméleti írók filozófiai érzékenysége elősegítette-e a filozófia tantárgy előtérbe kerülését.
- S. Sárdi Margit: Utópisztikus társadalomképek a sci-fi regényekben, 1870–1914 Ismertető
Az írás néhány, a sci-fi és az utópisztikus irodalomba beletartozó jövőképet elemez, 1870 és 1914 között keletkezett magyar regények-novellák közül válogatva. Ezek a következők: Jókai Mór: A jövő század regénye; Beksics Gusztáv: Barna Arthur; Privigyei Pál: Magyarország nem volt, hanem lesz; Tóvölgyi Titusz: Az új világ; Naszády József: Anarkhia; Tábori Róbert: XVII. Mária Terézia törvényei; Boross Mihály: A harmadik testamentom. E művek ugyanis hozzájárultak a korszak társadalom- és gazdaságelméleti elmélkedéséhez, és ezen keresztül a demokratikus berendezkedésről való gondolkodáshoz.
- Standeisky Éva: „Morális nyugtalanság és féltő gond.” A demokrata Szekfű Gyula Ismertető
A tanulmány Szekfű Gyula közírói pályájának a harmincas évek közepétől a negyvenes évek közepéig tartó szakaszát elemzi. A történész 1947-ben napvilágot látott könyvét, a Forradalom utánt állítja a középpontba, és belőle kiindulva – hozzá közelítve, tőle eltávolodva – vizsgálja Szekfű demokrácia-felfogását. A Forradalom után ugyanis zavarba ejtő, rejtélyes könyv, nem csupán az 1942–43-as cikksorozat, a Valahol utat vesztettünk újraközlése, hanem mindenekelőtt a Szovjetunió méltánylása, elismerő ábrázolása miatt. Műfaja politikai esszé, hasonlóan a Három nemzedékhez és annak 1934-es bővített kiadásához.
- Szakolczai György: Szekfű Gyula és Jánosi József 1945. áprilisi levelei a Magyar Katolikus Püspöki Karnak Ismertető
Részlet Jánosi József jezsuita szerzetes leveléből:
„…a baloldali Európa a magyar ellenforradalmat kezdte jószemmel nézni. S mikor a baloldali demokrata Európa azt látta, hogy a baloldali Magyarországnak mindkét változata lényegében arra törekszik, hogy politikai, illetve fegyveres eszközökkel meghiusítsa az új, középeurópai rend kialakulását, viszont az ellenforradalmi Magyarország visszavonul a kijelölt demarkációs vonalakra, és hajlandó a trianoni szerződés aláírásával Európa új politikai rendjébe beilleszkedni, akkor a baloldali Európa a lényegében jobboldali Magyarország belső megerősödéséhez is hozzájárult, és elnézte, hogy itt a demokrácia elemi föltételei is hiányoznak.”
- Hubai László: Szociáldemokraták a demokráciáról, 1944–1947 Ismertető
Részlet a tanulmányból:
A Szociáldemokrata Párt elvetette a népi demokrácia fogalmát. A párt politikusai népi demokrácia helyett általában a munkásdemokrácia, a szociális demokrácia vagy egyszerűen csak a demokrácia kifejezést használták. Böhm Vilmos 1948-os visszaemlékezésében is azt írta, hogy kezdetben a népi demokrácia fogalmát Szakasits Árpádék is úgy gúnyolták, mint bármelyik – úgymond jobboldali – társuk.
Justus Pál értelmetlen tautológiának tartotta a fogalmat: „Van talán nem »népi népuralom« is a »népi népuralommal« szemben?” Mint hangsúlyozta: a jelző mit sem ad a jelzett szó értelméhez – nemhogy pontosabbá tenné, hanem elvesz annak élességéből. A fogalomhasználatot azonban jellemző tünetnek tartotta: „…napjainkban éppen a demokrácia lényege, egyetlen értelme vált bizonytalanná, vagy forog veszélyben, ha a népuralom népi jellegét kell hangsúlyozni”.