- László Andor: A magyar utcanevek szimbolikus szerepe a második világháború utáni években
https://doi.org/10.56944/multunk.2026.1.1
IsmertetőA tanulmány elsősorban azt vizsgálja, miként hatottak a magyar utcanevekre a közéleti fordulatok az ország „felszabadításától” a kommunista hatalomátvételig. Az akkori rendszerváltás jelentős utcanév-változásokkal járt, ugyanakkor az előző évszázadban elterjedt minták ismétlődtek. A hatalom új birtokosai ilyen formán is a vállalhatatlannak minősített múlt „eltörlésére” törekedtek, miközben saját példaképeiket, értékeiket igyekeztek kódolni a városi térbe. A korszak átmeneti jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy annak végén országszerte még mindig számtalan utcanév emlékeztetett a korábbi időszakokra, és a kommunista ideológusok vagy a szovjet politikusok és katonatisztek nevei még ritkán jelentek meg ezek közt. Budapesten az Fővárosi Közmunkák Tanácsa szakmai elkötelezettségének köszönhetően valamilyen mértékben sikerült érvényesíteni az utcanevek terén fontos stabilitás elvét, és mérsékelni a kommunisták átnevezési lázát. Ott az utcanevek szerkezete (a motiválatlan nevek aránya) nem változott jelentősen. Vidéken viszont a politikai elvárás gyakran minden egyéb szempontot felülírt, veszített szerepéből a funkcionalitás, egyre több helyen szűnt meg a kapcsolat az utca és a névadó között, és tovább nőtt a személynevekből alkotott utcanevek aránya.
- Gucsa Magdolna: A szélsőjobboldali térfoglalás a képzőművészeti mezőben a második világháborút követő politikai igazságszolgáltatás tükrében
https://doi.org/10.56944/multunk.2026.1.2
IsmertetőA tanulmány a második világháborút követő politikai igazságszolgáltatás folyamatát, érintettjeit és közvetlen emlékezetét rekonstruálja a képzőművészeti mezőben. Sajtóforrások és a politikai igazságszolgáltatás dokumentumai – a szakszervezet és a Magyar Képzőművészeti Főiskola igazolóbizottsági iratanyaga – alapján azonosítja azokat a művészetszakmai kulcsügyeket vagy szervezeti tagságokat, amelyeket a kortársak a szélsőjobboldali térfoglalásban való kollaborációként értelmeztek. Ahol lehetséges, rekonstruálja a politikai igazságszolgáltatásra vonatkozó egyéni emlékezet és az arról kialakult szakmai, kollektív kép feszültségeit. A tanulmány ekként az igazságtétel és a restitúció perspektívájából mutatja be az intézményfoglalások politikai folyamatát. Kitér továbbá az ebben résztvevő művészeti szakemberek művészetszociológiai és intézményes politikai hátterére, illetve a számukra 1945 után kínálkozó emigráció és reintegráció lehetőségeire.
- Eőry Gabriella: 1956-os menekültek Angliában. Személyes történetek
https://doi.org/10.56944/multunk.2026.1.3
IsmertetőA tanulmány az 1956-os forradalom következtében Angliába került magyar menekültek tapasztalatainak a meglevő szakirodalom által még nem tárgyalt aspektusait tárja fel. A londoni Imperial War Museum és az 56-os Intézet Oral History Archívumának anyagából származó tizennyolc oral history interjúból, a múltbeli tapasztalat felidézése nyomán keletkező narratívában, öt nagyobb témakör kerül terítékre. Elsősorban a célország megválasztásának szempontjai, másrészt a szigetországról és annak lakóiról alkotott első benyomások, az álláskeresés és a beilleszkedés, valamint a másság tapasztalata tárul az olvasók elé. A nem kifejezetten a menekülés emlékére fókuszáló oral history interjúk másodelemzésével megrajzolható kép szerint Angliát jellemzően nem tudatosan választották a menekültek a letelepedésük helyszíneként: vagy ez volt a leghamarabb adódó alkalom Ausztriában, vagy a Szovjetuniótól való biztonságos távolsága tette az országot vonzóvá. A szokatlan környezetben barátságos és segítőkész emberek fogadták az ideérkezőket. A beilleszkedésben a szerencse, a kitartás, a külső segítség és a kapcsolatok segítették őket, amit, emlékeik szerint csupán érthető vagy megbocsátható mértékben hátráltatott a másságuk miatt elszenvedett negatív megkülönböztetés.
- Farkas Gyöngyi: „Zimmer frei”. A Kádár-kori balatoni szobakiadások emlékezete
https://doi.org/10.56944/multunk.2026.1.4
IsmertetőAz 1960-as évektől a rendszerváltásig a tömegturizmus által érintett Balaton-parti települések lakosságának a nyári szobakiadás volt az egyik leggyakoribb jövedelemkiegészítő tevékenysége. A Kádár-korszakra jellemző alacsony kereseti viszonyok között, a könnyebb boldogulás reményében sokan vállalták saját lakóterük – családi házuk, nyaralójuk, lakásuk – megosztásával járó kényelmetlenséget és a vendégfogadás jelentette többletmunkát. Szállodai férőhelyek hiányában a magánszemélyek szálláshelyei iránt mutatkozó tartós kereslet tette lehetővé, hogy komolyabb anyagi befektetés és szaktudás nélkül is bekapcsolódhassanak az állami szektoron kívüli második gazdaságba, illetve azt, hogy egyéb magántevékenységeik mellett (mezőgazdasági kistermelés, nyaralótakarítás, kertgondozás, kisipari szolgáltatások stb.) a szobakiadásból is pluszjövedelemhez jussanak. A tanulmány egykori balatonfüredi és tihanyi szobakiadókkal készített interjúkon alapul. Személyes emlékeik vendéglátással foglalkozó éveikről (motivációikról, vendégszerzési módszereikről, vendéglátói szokásaikról, bevételeikről és azok felhasználásáról, a szállóvendégekkel kialakult kapcsolataikról stb.) nemcsak egyedi történetek, hanem egy jelentős társadalmi csoport tapasztalatait, élményeit is tükrözik.
- Márkus Beáta: Egy „magyar tragédia” genezise – „Gulág”, Gupvi, „malenkij robot”
https://doi.org/10.56944/multunk.2026.1.5
IsmertetőA tanulmány a Magyarország szovjet megszállását követő elhurcolások és kényszermunka emlékezetpolitikai alakulását vizsgálja az államszocializmustól napjainkig. Bemutatja, hogyan vált a második világháború utáni évtizedekben tabusított társadalmi traumává a százezreket érintő fogság kérdése, amelyet a rendszerváltásig csak lokális szinten vagy az irodalmi nyilvánosság peremén lehetett tematizálni. Elemzi az 1998 és 2018 közötti időszakot, kiemelve az első Orbán-kormány emlékezetpolitikai fordulatát és a kommunista diktatúrák áldozatai emléknapjának bevezetését. Kitér a 2010 utáni folyamatokra is, amikor a téma országos emléknapokat, majd emlékévet kapott, és a tudományos kutatások eredményei hangsúlyosan megjelentek a politikai diskurzusban. A szerző rámutat az európai emlékezeti törésvonalakra is, ahol a nyugati holokauszt-központú narratíva és a kelet-közép-európai szovjet megszállási tapasztalatok feszültsége határozza meg a múltértelmezési kísérleteket.
- Szívós Erika: A memory studies és a hazai történetírás – egy termékeny kapcsolat rövid története (online melléklet)
https://doi.org/10.56944/multunk.2026.1.6
IsmertetőE tanulmány az emlékezet-tanulmányok, azaz a memory studies és magyar történetírás viszonyát vizsgálja, reflektálva az elmúlt három évtized fejleményeire. Vállalt célja egyrészt az, hogy egy tematikus folyóiratszám részeként rövid, átfogó és közérthető áttekintést adjon a memory studies-ról, egy olyan inter-, illetve multidiszciplináris irányzatról, mely az 1990-es évek végétől vált önálló szakterületté a humán- és társadalomtudományokon belül; utaljon e diszciplína előzményeire, klasszikusaira, intézményesülésére és mai nemzetközi helyzetére, valamint röviden a memory studies kelet-közép-európai, s azon belül magyar recepciójára és sajátosságaira is. Másrészt e tanulmány jellemző példák sorát felvonultatva azt kívánja bemutatni, hogy a magyar történészek mely főbb témák és történeti problémák kutatásával járultak hozzá az új irányzat kibontakozásához, mennyiben ihlették meg őket a memory studies kérdései, fogalmai, módszerei és szemléletbeli újításai, illetve hogyan közelítettek az emlékezés és emlékezet kérdésköréhez az elmúlt két-három évtizedben.
Az 1989/1990-es rendszerváltás utáni, napjainkig tartó korszak társadalmi és politikai átalakulásai – a múlt ismételt újraértelmezése, a korábban elhallgatott traumák felszínre kerülése, valamint az emlékezetpolitikai konfliktusok kiéleződése – olyan történeti helyzetet teremtettek, amelyben az emlékezés és emlékezet kérdésköre nemcsak a közélet, hanem a humán, illetve társadalomtudományok egyik központi problémájává is vált Magyarországon (és a régióban általában). Minthogy pedig a memory studies fogalmi apparátusa és szemlélete nemcsak a jelen, hanem korábbi történelmi korszakok hasonló jelenségeinek, konfliktusainak és emlékezeti gyakorlatainak sorát is segíthet értelmezni, a történészek számára is releváns vonatkoztatási keretet jelent.
