- Nagy Ágnes: A pártállam megmérettetése a lakáshivatalban. Politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés a koalíciós időszakban Ismertető
A tanulmány egy 1947 és 1949 lezajlott budapesti, angyalföldi magánlaksértési ügy mikroszintű vizsgálatára tesz kísérletet. Egy Tüzér utcai családi ház lakása körüli vita egy önhatalmú beköltöztetés nyomán tett panasz ügyében a kerületi elöljáróság és a polgármester által lefolytatott vizsgálat formájában őrződött meg. A konfliktus hátterében az a változás állt, miszerint a magánlakás határai a hatósági lakáskiutalási rendszerben, ahol a lakás a köz ellenőrzése alá került, bizonyos módon átjárhatóvá váltak. Másrészt a köz megjelenése a lakásbérleti viszonyban a közhatalom gyakorlásának és a közérdek fogalmának politikai értelmezéseit vonta be a vitába. Ennek folytán az ügyben olyan hétköznapi csatornák mutatkoztak meg, amelyeken keresztül a közérdek, valamint a társadalmi közösség és a társadalmi ellenség fogalma intézményesülhetett.
A lakáskonfliktushoz a szerző az intézmények, illetve hivatalok működése és azok állampolgári használata felől közelít. Egyrészt azt vizsgálja, ahogyan a hétköznapi emberek az állam, illetve a politikai rendszer működéséről alkotott elképzeléseik szerint az államot megpróbálják érdekeik érvényesítése céljából működtetni annak hivatalain keresztül. Az eset sajátossága, hogy az egyik fél érdekei érvényesítéséhez a Kommunista Párt által kézben tartott, politikai legitimációval rendelkező intézményes eszközöket – mint a ház- és tömbmegbízotti intézmény – vesz igénybe, ami a korabeli politikai rendszerről alkotott hétköznapi képzetek konfrontálódását váltja ki. A kevés írott nyomot hátrahagyó ház- és tömbmegbízotti intézmény – ebben az esetben ennek XIII. kerületi szervezete – fellépése az ügyben egy jogilag tisztázatlan hatáskörű, ugyanakkor politikai viták tárgyát képező intézmény működését világítja meg, amely éppen egy olyan politikailag kisajátítható fogalomra épült, mint a lakossági érdekvédelem nevében a „közérdek” képviselete.
A másik oldalon az eset azon vonatkozását elemzi a szerző, miként válaszoltak a jogszerűséget mellőző, a politikai legitimációra építő érdekérvényesítési módokra a jogi felhatalmazással rendelkező közhivatalok, engedtek-e az állampolgárok felől érkező politikai nyomásnak. Az ügyben a fővárosi közigazgatás két szintje is érdekelt volt; ez egyrészt a kerületi – méghozzá az 1945 elejétől kezdve kommunista párti elöljáró alá rendelt XIII. kerület –, másrészt a fővárosi szint működésének elemzését teszi lehetővé. A hivatalos vizsgálat során született dokumentumokban – a különböző jelentések diszkurzív eszközeiben – az mutatkozik meg, ahogyan a jogszerűséget, illetve ezzel szemben a pártállami mechanizmusokat követő logikák és helyzetértelmezések ütköztek egymással. A tét az volt, hol jelölődnek ki a határai egy politikummal átitatott hétköznapi érdekérvényesítési, illetve konfliktuskezelési módnak.
- Molnár János: Razziák a fővárosban. A gazdasági rendőrség tevékenysége 1945–1948 között Ismertető
A tanulmány a gazdasági rendőrség 1945 és 1947 közötti tevékenységéről ad áttekintést. A második világháborút követő ellátási gondok, áruhiány és infláció közepette a kormányzat adminisztratív eszközökkel tett kísérletet a helyzet konszolidálására. A kereskedelem szigorú szabályozása és az ármaximálás mellett a rendőrségen belül létrehozott külön osztály szolgált a szabályokat megszegők felderítésére és bíróság elé állítására. A kommunista befolyás alatt működő szervezet az ún. árdrágítók, a csempészek, a valutázók vagy a luxusnak minősített fogyasztás (pl. finom pékáruk) elleni fellépése mellett politikai szerepet is vállalt; a Kisgazdapárt ellehetetlenítésében és az egyháziak elleni perekben is szerepet kaptak a gazdasági bűncselekmények vádjai. A tanulmány a fennmaradt iratanyag és sajtóban megjelent, gyakran igencsak kiszínezett tudósítások alapján átfogóan mutatja be a gazdasági rendőrség tevékenységét, annak is leglátványosabb részét, a „bűnösök” leleplezését.
- Gonda Gábor: Nemzetállamok és kisebbségek. Az egységes nemzetállamok megteremtésére tett kísérletek és a német kisebbségi csoportok Európában, a 20. század első felében Ismertető
A szerző tanulmányában a kelet-, kelet-közép- és délkelet-európai német kisebbségeknek a második világháború végén és az azt követő években bekövetkezett elűzetésének, kitelepítésének körülményeit, hátterét és nemzetközi előzményeit mutatja be, illetve annak okait elemzi. A tanulmány a 20. század első felében Európa történelmén végigvonult nemzetállami homogenizációs koncepciók és intézkedések kontextusába helyezve vizsgálja a 14 millió németet közvetlenül érintő kényszermigrációs folyamatot. Az írás felvillantja azon, a 19. század végétől a nemzetfogalom etnicizálódásával egyre inkább érvényesülő tendenciákat, amelyek arra irányultak, hogy a nemzet és az állam fogalmát egymással mindinkább fedésbe hozzák. E törekvések jegyében a magukat egységes nemzetállamként definiáló országok előszeretettel nyúltak a különböző homogenizációs intézkedések széles spektrumához. Ezek katalógusa a tudatos és célzott nyelvi-kulturális asszimilációs politikától, a lakosságcserén, a telepítéseken, az elűzetéseken és a deportálásokon át, egészen a genocídiumig, a nemzeti, etnikai vagy vallási kisebbségek fizikai megsemmisítéséig tartott. A tanulmány foglalkozik a német kisebbségeket érintő kényszermigrációs folyamatok történelmi előzményeivel is: áttekinti a Balkán-háborúkat, a görög–török konfliktust kísérő etnikai tisztogatásokat, ismerteti az azt lezáró lausanne-i konvenció megszületésének körülményeit, tartalmát, következményeit. Röviden bemutatja a kisebbségi kérdés kezelésének a két világháború között alkalmazott elméletét és gyakorlatát, foglalkozik a Szovjetunióban végrehajtott népességmozgásokkal, kitér a nemzeti és etnikai kisebbségek problematikáját fajbiológiai alapon megközelítő nemzetiszocialista népességpolitika különböző variánsaira. Végül részletesen ismerteti a kelet-, kelet-közép- és délkelet-európai németség 1944/45 utáni elűzetésére és kitelepítésére irányuló különböző nemzetállami és nagyhatalmi terveket, a kényszermigráció megvalósításának különböző szakaszait, illetve annak országonként eltérő sajátosságait.
- Janek István: Magyar közeledési szándékok a szlovák vezetőkhöz 1943–1944 folyamán Ismertető
1943-ra világossá vált a magyar vezetés részére, hogy a németek a háborút elveszítették. A Kállay Miklós által vezetett magyar kormányzat mindent megpróbált, hogy a németek felé a függést lazítsák és az angolszász hatalmak irányába rendezzék kapcsolataikat. Ez nem jelentett nyílt szembefordulást a korábbi politikával, csupán azt a látszatot akarták elkerülni, hogy Magyarország teljesen a német külpolitika irányvonalát követi. A magyar–szlovák kapcsolatokat korábban jellemző torzsalkodások 1943-ban is folytatódtak. Az egymás elleni sajtótámadások is napirenden voltak, és ezekben a vitákban a németek döntőbíróságát is kikérték. 1943 második felére Kállay belátta, hogy a kétoldalú kapcsolatokban javulásra lenne szükség. Kállay többször is hangoztatta, hogy támogatja Szlovákia önálló államiságát, a magyar politikának nem áll szándékában azt veszélyeztetni. Mivel 1943-ban a két ország között meglehetősen feszült volt a viszony, Kállay a határkérdést és a kisebbségi kérdést háttérbe szorítva szeretett volna kapcsolatot teremteni a szlovák kormánnyal. Abból indult ki, hogy hosszú távon mindkét államnak érdeke a tengellyel való szakítás és a tárgyalások felvétele a szövetségesekkel. Kállay többször is próbálkozott hivatalos és nem hivatalos közvetítőkön keresztül, így például Ronkay Ferenc nemegyszer tárgyalt Jozef Tisóval.
1944-ben a magyar és a szlovák katonatisztek részéről is volt kapcsolatfelvételi kísérlet, de az együttműködést már nem lehetett realizálni. Érdekes adalék, hogy a szlovákok nem voltak ellene egy regionális együttműködésnek, de azt nem Magyarországgal, hanem Romániával képzelték el. Tuka Béla szlovák külügyminiszter még 1943. március végén felajánlotta Ion Antonescunak, hogy erősítsék meg a két állam közötti együttműködést.
A szlovák–magyar együttműködés 1943-ban, majd 1944-ben elmaradt, a két kis országot pedig a német diplomácia ügyesen felhasználta egymás ellen. Mindkettőt azzal fenyegette, hogy egy kiugrási kísérlet nyomán a német hadsereg teljesen megszállná őket, és elveszíthetik területük egy részét, ezenfelül a még korábban meglévő minimális politikai és külpolitikai mozgásterük sem maradhat meg. A magyar közeledési tervek kudarcra voltak ítélve. A szlovák politikai vezetés nem volt érdekelt az együttműködésben, ők a német vezetésben bíztak, akik azt ígérték, hogy a háború után területeket szerezhetnek vissza a magyaroktól. Tiso és politikustársai nem ismerték fel, hogy ez a háború már elveszett és a kiugrási alternatívákat kellett volna keresni a magyarokkal együtt, akár a háborúból való közös kilépés lehetőségét is mérlegelve.
- Laczó Ferenc: Magyar zsidó helyzetértékelések és tervek a második világháború idején. Politikai-eszmetörténeti elemzés az Ararát évkönyvek alapján Ismertető
A tanulmány a mostanáig kevéssé kutatott magyar zsidó politikai eszmetörténet megismeréséhez kíván hozzájárulni. Konkrétabban az 1939 és 1944 között, azaz közvetlenül a magyar holokauszt előtti, egyre súlyosabb zsidóellenes diszkriminációt hozó időszak során hat alkalommal kiadott, explicite magyar zsidó Ararát évkönyvsorozatban megjelenő szövegek alapján azt vizsgálja, hogy a hozzájárulók kifejezetten heterogén csoportjának különböző tagjai milyen politikai-ideológiai álláspontokat fogalmaztak meg, hogyan értékelték a kortárs helyzetet, és milyen jövővel kapcsolatos terveket fejtettek ki. Az évkönyvsorozat általános jellemzőinek és főszerkesztője, Komlós Aladár elképzeléseinek vázolása után a tanulmány félliberális, konzervatív, korporativista, vallási megújulást sürgető és zsidó nacionalista alapállású hozzájárulások bemutatására és elemzésére kerít sort. Ezen állásfoglalások számbavétele által a tanulmány a soá előtti magyar zsidó szellemi életbeli politikai pluralizmust kívánja tudatosítani, és végezetül azt veti fel, hogy az Ararátban kifejtett mindegyik politikai pozíció szemlélhető a magyar össznemzeti nyilvánosságban komoly befolyással rendelkező politikai platform zsidó változataként is.
