A Múltunk közlési szabályai
1. Általános elvek
A Múltunk politikatörténeti folyóirat, amely azonban nyitott a történetírás különféle irányzatai, módszerei és kutatási eredményei iránt. A politikatörténet kategóriáját tágan értelmezzük, és minden olyan tanulmányt, recenziót stb. közlünk, amely kapcsolódik a „politikai” fogalmához. Arra törekszünk, hogy a megjelent írások minden érdeklődő és kutató számára érdekesek és érthetőek legyenek. Szerzőinket ezért arra kérjük, hogy ne feledkezzenek meg a közérthetőség kritériumáról: még a szakavatott olvasók sem ismernek minden korábbi kutatási eredményt, és bizonyos témákba őket is „be kell vezetni”.
A szerkesztőség csak önálló és eredeti, saját kutatásokon alapuló tanulmányokat közöl; máshol már megjelent tanulmányokat, tanulmányrészleteket nem. (Ez alól kivételt képezhetnek külföldön és idegen nyelven már megjelent, tudományos jelentőségüknél fogva közlésre érdemes írások.) A recenzióknak a szerző „szoros olvasatáról”, szakmai értékeléséről és a kérdés szakirodalmi feldolgozottságáról kell tudósítaniuk, azaz nem lehetnek az adott mű témájához kisebb-nagyobb mértékben kapcsolódó „mini-esszék”. A Múltunk szerkesztősége a honlapján közzéteszi a recenzálásra ajánlott történeti munkák rendszeresen frissített listáját, ami természetesen nem jelenti azt, hogy csak a listán szereplő művekről készült írásokat közlünk. Alapelvünk ugyanakkor, hogy elsősorban monográfiákról közlünk recenziókat.
2017-től kezdve minden írást (a felkérésre készítetteket is) anonim módon lektoráltatunk, azaz az írásokat a szerző nevének feltüntetése nélkül juttatjuk el a felkért lektorokhoz, és a szerzők is anonim lektori véleményeket kapnak kézhez. A vitás megítélésű munkákról a szerkesztőbizottság és a tanácsadó testület további tagjaitól kérünk véleményt; ők is anonim módon bírálják el a kéziratokat. Egyes tanulmányokról – a szerző beleegyezése esetén – a Politikatörténeti Intézet közreműködésével – műhelyvitát rendezünk.
A beérkezett vélemények alapján a tanulmány, forrásközlés, recenzió átírására, kiegészítésére, rövidítésére kérhetjük a szerzőket. Az anonim lektori vélemény megállapításaival vitába lehet szállni, ugyanakkor azt kérjük a szerzőktől, hogy a lektorok minden kritikai megjegyzésre reagáljanak. A célunk ilyenkor nem az, hogy a szerző elálljon közlési szándékától, hanem az, hogy a lehető legjobb kézirat szülessen meg. A fentiek értelmében előfordulhat olyan helyzet, hogy felkérésre készült írás közlésétől is el kell tekintenünk.
A közlésre elfogadott írásokat szakszerkesztő és olvasószerkesztő szerkeszti, akik nem csupán az esetleges stilisztikai, nyelvi és helyesírási hibákat javítják. Ebben az értelemben ők a szerző egyenrangú partnerei: munkájuk célja, hogy a szöveg a lehető legkiforrottabb formában kerüljön a nyilvánosság elé. Ezért és ehhez kérünk minden szerzőnktől bizalmat és együttműködést!
2. A kézirat útja
A beérkezett kéziratokat először elbíráljuk abból a szempontból, hogy illeszkednek-e lap jellegéhez, továbbá megfelelnek-e az alapvető tartalmi és formai követelményeknek. Ezután a kéziratokat a két lektor kapja meg, akik kikerülhetnek a szerkesztőbizottság vagy a tanácsadó testület tagjai közül, illetve lehetnek „külső” szakértők. Az ő javaslatuk alapján döntünk a kézirat elfogadásáról. Ha a két lektor ellentétesen ítéli meg a kéziratot vagy a szerkesztőbizottság valamelyik (másik) tagja a lektoroktól eltérő véleményt fogalmaz meg, akkor további vélemény(eke)t kérünk.
A lektori vélemények alapján átdolgozott kéziratot szakszerkesztő szerkeszti, aki további módosításokat (kiegészítéseket, rövidítéseket) kérhet. A szerző módosításait tartalmazó szerkesztett szöveg ezután az olvasószerkesztőhöz kerül. Szerzőink ezt követően kapják meg – jóváhagyásra – írásuk végleges (szerkesztett) variációját: lényeges változtatásra (természetesen az esetleges szerkesztői hibák korrigálását kivéve) ekkor már nincs mód. Igény esetén a szerző írásának betördelt változatát is ellenőrizheti, ahol már csak az esetleges tördelési hibák javítására van mód.
A nyomtatott formában való megjelenés után kb. fél évvel a szöveg felkerül a folyóirat, illetve az EPA honlapjára.
3. A kézirat formája
A szerkesztőség a kéziratot elektronikus formában kéri, lemezen vagy e-mailben küldött csatolt fájlként a vagy a címére. A tanulmányok, forrásközlések terjedelme 40 000–70 000 leütés között legyen (szóközökkel, lábjegyzeteket is beleértve). A recenziók esetében az ajánlott terjedelem 15–20 000 leütés.
Arra kérjük szerzőinket, hogy az anonim bírálat érdekében az első szövegváltozatban ne szerepeltessenek olyan információkat, amelyek könnyen azonosíthatóvá teszik a kézirat szerzőjét (milyen támogatással, ösztöndíjjal stb. készült a szöveg; a saját munkára történő „leleplező” hivatkozás stb.).
Kérjük továbbá, hogy tanulmányaikat rövid (kb. 2000 „n” terjedelmű), a fontosabb megállapításokat, eredményeket ismertető összefoglalóval (absztrakttal) kezdjék, vagy mellékeljék azt. Nevezzék meg továbbá munkahelyüket, beosztásukat és tudományos fokozatukat, illetve PhD-hallgatói státuszukat. A lektorálásra kiküldött változatban ezek az információk természetesen nem szerepelnek majd.
Kérjük szerzőinket, hogy kézirataikat az alábbi formában küldjék:
- A szöveget balra zártan írják, a kurziválás kivételével ne formázzák.
- Az idézetek esetén a kihagyást szögletes zárójellel jelöljék ([…]).
- Az évszázadokat arab számmal adják meg (kivéve, ha a hivatkozott művek címében másként szerepel).
- A főszövegben is kerüljék a rövidítések használatát.
Kérjük, hogy a hivatkozást a Múltunkban megszokott módon adják meg:
- A lábjegyzetben a szerző keresztnevét is tüntessék fel; vezetékneve kiskapitális, a folyóirat vagy a kötet címe kurzív.
- A rövidítések közül a következőket kerüljék: p., o., old., sz., l., ld., ill., pl., Bp.
- Külföldi szerző esetén ne cseréljék fel a vezeték és a keresztnevet.
- Idegen nyelvű hivatkozás esetén – kivéve az angol és német nyelvű munkákat – a hivatkozott mű címét (szögletes zárójelben) magyarul is adják meg.
- Minden esetben adják meg a hivatkozott tanulmányok oldalszámait.
- A tanulmánykötetben megjelent írások esetén a szerző neve (kiskapitális) és a munka címe után az „In:” jelölés szerepeljen, majd a szerkesztő neve (kiskapitális) és a kötet címe (kurzívval szedve).
- Könyvek esetében a kiadót és a kiadás helyét egyaránt jelöljék.
- Az online irodalomra való hivatkozás esetén a honlap pontos címét és az utolsó letöltés időpontját is meg kell adni.
- A teljes bibliográfiai leírást csak az első előfordulásnál kell megadni: ha egy szerzőnek csak egy művére hivatkoznak, a többi helyen csak a szerző neve szerepeljen, majd a kettőspont után az „I. m.” és az oldalszám. Ha a hivatkozott szerző több művével szerepel, a későbbi helyeken a szerző neve után adott munkája címének jellemző részlete következzen, majd az „I. m.” jelölés és az oldalszám.
- A levéltári jelzetek esetében az első helyen kell megadni a további hivatkozások esetén használt rövidítést, például: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár (továbbiakban MNL OL).
Példák a hivatkozásokra:
- ORMOS Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. Pokoljárás a médiában és a politikában (1919–1941). PolgArt, Budapest, 2000. I. k. 144.
- ORMOS Mária: I. m. 257.
- ORMOS Mária: Hadviselés a XX. században. Múltunk, 2004/4. 3–20.
- ORMOS Mária: 1945 – jövőkép. In: FEITL István–FÖLDES György (szerk.): 1945 a világtörténelemben. Milyen jövőt képzelt magának a világ? Napvilág Kiadó, Budapest, 2005. 1–9.
- ORMOS Mária: Egy magyar médiavezér. I. m. 112.
- Călin CĂLIMAN: Film és történelem, történelem és film. A román történelmi filmek. Filmtett. Forrás: http://www.filmtett.ro/cikk/1754/a-roman-tortenelmi-filmek (Letöltve: 2016. 08. 23.)
(A kiskapitális e webes felületen nem jeleníthető meg, ettől függetlenül a leadott kéziratokban kérjük, hogy alkalmazzák.)