- Gyáni Gábor: Lipótváros: a pesti City
https://doi.org/10.56944/multunk.2023.3.1
IsmertetőBudapest 1873. évi egyesítésével a város a magyar nemzetállam fővárosa lett. Ezt gyors nagyvárosi fejlődés követte. Lipótváros létrejötte is ennek volt köszönhető. A századforduló nagy építkezései teremtették meg Lipótváros mai arculatát. A negyed funkcionális szerepét meghatározta, hogy egyaránt szolgált kormányzati negyedként, valamint a bank- és kereskedelmi élet központjaként. A sokemeletes bérházak rendszerint a felső középosztály és a nagypolgárság lakásigényét szolgálták ki. A Lipótváros számított 1945 előtt Budapest társadalmilag egyik legexkluzívabb városrészének. Jellemző továbbá az izraelita lakónépesség nagy aránya. Lipótváros ugyanakkor erősen különbözött Bécs Leopoldstadt néven ismert belvárosi kerületétől, ahol a Galíciából frissen bevándorolt szegény zsidó népesség foglalt magának otthont.
- Sipos András: Budapest gazdálkodása a városegyesítéstől a második világháborúig
https://doi.org/10.56944/multunk.2023.3.2
(A tanulmány három ábrája külön is letölthető innen.)
IsmertetőA tanulmány a fővárosi önkormányzat – korabeli megnevezéssel „törvényhatóság” – bevételi forrásait és beruházási, fejlesztési politikáját tekinti át 1873–1940 között. A történetírás sokat tárgyalt kérdése az állam szerepe Budapest milliós metropolisszá, az ország vitathatatlan gazdasági, kulturális és politikai központjává történő fejlesztésében. Az első világháborúig hatalmas ütemben gyarapodó lakosság és az itt összpontosuló központi funkciók kiszolgálása számára azonban döntő mértékben a főváros önkormányzatának saját anyagi eszközeivel kellett megteremtenie a szükséges urbanisztikai kereteket, az élhető és jól működő városi környezetet. Vajon elégségesek voltak ezek az anyagi eszközök? A főváros hazai viszonylatban kiemelkedő fejlettsége és gazdagsága azt is jelentette egyben, hogy önkormányzatának gazdagsága is ezzel arányos volt? Ezekre a kérdésekre a tanulmány a fővárosi költségvetések teljesítéséről szóló zárszámadások vizsgálata alapján igyekszik válaszolni.
- N. Kósa Judit: A Nagykörút édesszülei. Építtetők és „jó gazdák” az Oktogon és a Népszínház között
https://doi.org/10.56944/multunk.2023.3.3
(A tanulmány táblázata külön is letölthető innen.)
IsmertetőAz 1872 és 1906 között felépült pesti Nagykörút jellemzően magántőkéből született meg. A tanulmány azt vizsgálja, kik építtették, majd tulajdonolták az útvonal egy kitüntetett, központi szakaszán, az Oktogon és a mai Blaha Lujza tér közötti álló mintegy hatvan házat. Egyben összefoglalja ennek a szakasznak az építéstörténetét is. A tulajdonosi nyilvántartásokból és más adatbázisokból nyert adatok azt mutatják, hogy az építtetők között megjelentek a kor ismert vállalkozói, akik nagy számban építettek, majd adtak el házakat. A jó gazdák között meglehetősen kevesen voltak a területen régebben is birtokos polgárok. A többséget az „új polgárság” képviselői – nagykereskedők, pénzemberek, új földbirtokosok – teszik ki, figyelemre méltó az értelmiség és a politikai elit jelenléte.
- Papp Viktor: Budapest a professzionalizáció élén. A budapesti és a vidéki ügyvédség kapcsolata a dualizmus időszakában
https://doi.org/10.56944/multunk.2023.3.4
IsmertetőA tanulmány a dualizmus kori magyar ügyvédség történetével foglalkozik, és három kulcsfogalom köré épül: főváros, vidék, professzionalizáció. Az írás fő kérdése, hogy Budapest, mint főváros, milyen szerepet töltött be az egyik legszámosabb és legjelentősebb értelmi hivatás, az ügyvédség 19. századi professzionalizációjában. Főváros alatt ebben a kontextusban értelemszerűen a budapesti ügyvédeket, valamint az 1875 óta fennálló budapesti ügyvédi kamarát, továbbá egyéb szakmai testületeket (Budapesti Ügyvédi Kör) kell értenünk. Az ügyvédséggel foglalkozó publicisztikai írások bemutatása után három szempont segíti e viszonyrendszer megértését. Az első szempont a budapesti és a vidéki ügyvédek létszámának alakulását veszi szemügyre, a második aspektus a vidéki és a fővárosi ügyvédi gyakorlat közötti különbségre koncentrál, az ügyvédeknek és ügyvédjelölteknek szóló álláshirdetések segítségével. A harmadik szempont a testületi élethez, az országos ügyvédi nyugdíjintézet keletkezéstörténetéhez kapcsolódik. A kutatáshoz felhasznált statisztikai adatok, sajtóforrások, illetve kisebb részben levéltári dokumentumok összességében rávilágítanak arra, hogy milyen viszony alakult ki a fővárosi és a vidéki ügyvédség között a vizsgált korszakban.
- Perczel Olivér: Szingalézek, számik, sziúk. Etnográfiai show-k Budapesten, 1873–1931
https://doi.org/10.56944/multunk.2023.3.5
IsmertetőAz etnográfiai show-k a 19–20. század Európájában általánosan elfogadott tömegkulturális jelenségek egyikét jelentették. Jelentőségük a tömegkultúra határokon átívelő terjesztésében, így a modernizáció térhódításában is megtalálható. Az etnográfiai show-k rendkívül sikeresnek bizonyultak, jelenséggé váltak, amelyek évtizedeken át láthatóak voltak Európa kiállításain és a nagyvárosok állatkertjeiben. Ezek a professzionálisan megszervezett ismeretterjesztő bemutatók fogyasztható látványossággá tették az idegen kultúrákat az európai ember számára. A bemutatók részét képezték az érkező idegen népcsoportok, akiknek láthatóak voltak különféle tárgyaik, népszokásaik, a magukkal hozott állatok, tánc- vagy hadi bemutatóik, és természetesen ők maguk is a kiállítás részei voltak. Elmondható, hogy az európai – benne a magyar – ember az európai, gyarmatosító felsőbbrendűség tudatával szemlélte a műsorokat, ugyanakkor a bemutatóknak ismeretterjesztő szerepük is volt, hiszen az európai emberek ezeken a műsorokon ismerték meg az érkezők kultúráját, szokásait.
Tanulmányunkban áttekintjük az etnográfiai show-k formáit és helyszíneit, majd a Budapestre érkezett kiállításokat ismertetjük, bemutatva a jelenség magyar fogadtatását és hatását. Kutatásunkhoz a meglévő irodalom mellett levéltári iratanyagot és a korabeli sajtót használtuk.
- Deáky Zita: A fővárosi pinceműhelyek egészségügyi viszonyai a 20. század első felében
https://doi.org/10.56944/multunk.2023.3.6
IsmertetőA pinceműhelyek a nagyvárosi kisiparosok egy részének jellegzetes munkahelye volt. A gyakran rendkívül elhanyagolt, rossz higiéniás viszonyokkal rendelkező, időnként lakás céljára is szolgáló budapesti pinceműhelyek a 19. század végétől gyakorlatilag változatlan formában fennmaradtak a 20. század közepéig. Ezek működését közegészségügyi, iparegészségügyi, munka- és balesetvédelmi, valamint gyermekvédelmi szempontból kifogásolták a korabeli szakemberek. A pinceműhely kérdésköre alkalmas volt arra, hogy szakszervezeti és politikai érdekvédelmi szervezetek is felkarolják, és azt a kontextusból kiemelve nyomást gyakoroljanak a fővárosi vezetésre.
- Németh Patrik: Újjáépítés vagy helyreállítás? A Fővárosi Közmunkák Tanácsának szerepe Budapest történetében a második világháború után (1945–1948)
https://doi.org/10.56944/multunk.2023.3.7
IsmertetőA tanulmány célja, hogy bemutassa a Fővárosi Közmunkák Tanácsának (FKT) városrendezési és újjáépítési tevékenységét Budapest ostroma után. A tizennyolc tanácstagból és az elnökből álló testület a második világháború utáni koalíciós időszakban irányította a helyreállítási munkákat. Budapest ostroma után a Közmunkatanács élére Fischer József szociáldemokrata elkötelezettségű építész került, aki a hozzá hasonlóan a modern építészet iránt elkötelezett kollégákkal igyekezett feltölteni az FKT hivatali apparátusát. A tanulmány foglalkozik a szervezet a később megalakítandó Nagy-Budapest területén végzett városrendezési tevékenységével, illetve az újjáépítés és a lakáshelyreállítás során felmerülő problémákkal, külön kitérve arra, hogy miként próbálták meg a Közmunkatanács tagjai és dolgozói terveiket a pénzügyi és politikai lehetőségekkel összeegyeztetni. A publikáció végül bemutatja a Közmunkatanács 1948-as megszüntetését, amelyhez jelentősen hozzájárult, hogy a kommunista politikusok és építészek nem kívánták fenntartani egy autonóm, tanácsi struktúrában működő szervet.
