- Verő-Valló Judit: „Cigányház”, „cigányprímásutca”, „cigánytalanítás”. A Madách/Dankó (Pista) utcai muzsikus cigányok „felfedezése” és kitaszítása a két világháború közötti Budapesten
https://doi.org/10.56944/multunk.2024.4.1
IsmertetőA tanulmány a józsefvárosi Madách/Dankó (Pista) utca 20. és 22. számú ikerbérházakban élő muzsikus cigány lakók 1920–1940-es évek közötti hétköznapi problémáit, életkörülményeit, többek között a zenész családfők tömeges állásvesztését, az ebből adódó elszegényedést, tragikus lakhatási körülményeket vizsgálja a fővárosi lapok hasábjain megjelent újságcikkek feldolgozásával, a cigányzenész családokról alkotott korabeli képzeteket is felvázolva. A Madách utca 1934-ben Dankó Pistára, majd 1939-ben Dankóra történő átnevezése, az ezzel kapcsolatos reakciók, valamint tiltakozás kapcsán pedig a helyi mintaadó elit és a hatóság között a városi tér feletti ellenőrzés – a névadás – jogáért vívott szimbolikus harc állomásait tekinti át, ennek a küzdelemnek a végpontjaként bemutatva a Madách utca 20–22. etnikai bélyeggel cigányként azonosított lakóinak kollektív kilakoltatását.
- Bakó Boglárka: „Mi, kérem, szegkovácsok vagyunk”. A szegkovács munka értelmezési rendszerének körvonalazódása az 1930-as években
https://doi.org/10.56944/multunk.2024.4.2
IsmertetőA századfordulótól az 1930-as évekig a szegkovács-kép a kor cigányképének kontextusában alakult és munkájukat is abban értelmezték a korabeli leírások. Két híressé vált szegkovácsnak köszönhetően azonban, a harmincas évek második felében a sajtóban felfedezték és munkájuk alapján elkülönítették a szegkovácsokat. A róluk szóló cikkek nyomán a harmincas évek végére körvonalazódott a szegkovács munka értelmezése, ami később is formálta a szegkovács munkának azt a jelentéstartományát, mely az 1950-es években visszaköszönt a szegkovács szövetkezetekkel kapcsolatos vitákban. A tanulmány témája, hogy mikortól, miként és miért jelentek meg a szegkovácsok a korabeli sajtó híreiben.
- Hajnáczky Tamás Attila: Kényszerasszimiláció versus „modernebb cigánytelepek” a szocialista korszakban. A CS-lakás-program Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a levéltári források tükrében
https://doi.org/10.56944/multunk.2024.4.3
IsmertetőA Magyar Szocialista Munkáspárt 1961-ben lefektette a kényszerasszimilációs cigánypolitikát, amelynek egyik eszközét a cigánytelepek felszámolásában látta. A cigánytelepi lakosságot a nem cigányok közé kívánták beköltöztetni asszimilációs célzattal. A pártállam rövidesen útjára indította a CS-lakás-programot, ami kimondottan kedvező fogadtatásra lelt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A vizsgált megyében volt a legmagasabb a cigányok és a cigánytelepek száma, így kiemelt területévé vált a pártállami cigánypolitikának és a telepfelszámolási programnak. Szigorúan a számokra hagyatkozva, megállapítható, hogy az észak-magyarországi megyében a cigánytelepek jelentős részét sikerült felszámolni a szocialista korszakban, azonban a valóság korántsem festett ennyire kedvező képet. Sok helyi tanács a felsőbb szervek által lefektetett kényszerasszimilációs cigánypolitikával szembehelyezkedve „modernebb cigánytelepeket” hozott létre a CS-lakások egy tömbbe építésével. A CS-lakás-program lakásvásárlási ága sok esetben a gettósodó falvak létrejöttének vagy a gettósodási folyamat felgyorsulásának kedvezett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A telepfelszámolási program kudarcának a hatására felsőbb szinteken megkérdőjelezték a CS-lakás-program mögött húzódó paradigmát, ami egyben a magyarországi cigányság kényszerasszimilációjának az elvetését jelentette.
- Hanzli Péter–Nagy Sándor: A magyarországi LMBTQI-mozgalom önszerveződése és viszonya a politikával az 1980-as évektől az ezredfordulóig
https://doi.org/10.56944/multunk.2024.4.4
IsmertetőA tanulmány a magyarországi szexuális és nemi kisebbségek (LMBTQI emberek) mozgalmának, önszerveződési erőfeszítéseinek és a politikával való egymásra hatásuk rendszerváltás előtti és utáni, több mint három évtizedes történetét vázolja fel. Az első informális homoszexuális csoport a nyolcvanas évek közepén jött létre, de csak 1987–1988-ban alakult meg az első olyan civil szervezet Magyarországon (Magyar Homoszexuálisok „Homérosz Lambda” Országos Egyesülete), amely a fent jelzett kisebbség jogi, politikai érdekképviseletére, valamint az egészségügyi, kulturális igényeinek ellátására szerveződött. A rendszerváltás után újabb meleg civil érdekvédelmi szervezetek, informális csoportok alakultak, megjelent a Mások érdekvédelmi folyóirat, illetve szórakozóhelyek, bárok, kávézók nyíltak – kifejezetten az LMBTQI emberek részére. A kilencvenes években a magyar közvélemény az ún. Szivárvány-ügy kapcsán figyelt fel jobban erre a kisebbségre – amikor a bíróság elutasította egy új, ernyőszervezetnek alakuló egyesület bejegyzését. A politika kezdetben lassan reagált az LMBTQI emberek társadalmi jelenlétére, még a baloldali és a liberális pártok is tartózkodóan nyilvánítottak véleményt, idő kellett, amíg valamennyire felvállalták az LMBTQI kisebbség képviseletét is. Jogi változások a kilencvenes évek második felétől következtek be, nem kis részben az Európai Unióhoz való csatlakozás követelményei miatt: 1996-tól meleg és leszbikus párok is köthetnek hivatalos élettársi kapcsolatot, az azonos- és különnemű párok közötti beleegyezési korhatárt egységesítették stb. A tanulmány ezeknek a folyamatoknak a kialakulását, részleteit tárja fel, illetve az események mellett a politikusok megnyilvánulásokat is elemzi, valamint a politika és az LMBTQI civil világ egymásra reflektálását is bemutatja.
- Alabán Péter: A dezindusztrializáció „zugbányászai”. Dezintegráció és rendszerváltás a borsodi bányászkolóniákon
https://doi.org/10.56944/multunk.2024.4.5
IsmertetőFarkaslyuk egy Ózd melletti bányászfalu, ahol a rendszerváltást követő gazdasági válság alapjaiban változtatta meg az egykori bányásztelepülés ipari arculatát, s ahol a környezet pusztulása, az ipari létesítmények és infrastruktúra lépülése egyaránt hozzájárult a település fejlődésének megtorpanásához. Bár 2011-ben látszólag újra megnyílt az egykor bezárt szénbánya, csakhamar ismét láthatatlanná vált. A térségben továbbra sincsenek tömeges munkahelyek, nem véletlenül tűnt fel – a mélyszegénység jeleként – a „zugbányászat”. A zömében roma, többgyermekes háztartásokban a gyermekszegénység mértéke a jövőkép olyan negatív jeleit mutatja, mint az anyagi depriváció, a nem megfelelő lakáskörülmények, a gettósodás, a kilátástalan munkaerő-piaci helyzet, a rossz egészségi állapot és a devianciák.
Miben bízhatnak még azok, akik itt élnek? Az ősi bányászszakma újjáéledhet még vajon? Az ipari táj pusztulása végérvényes vagy még várható az újbóli megjelenése? A szenet és fát gyűjtő gyerekeknek nem alternatíva a (tovább)tanulás, sokkal inkább az alternatív pénzkereseti stratégiák, a feketemunka, jobb esetben betanított összeszerelő üzemi munka, vagy elvándorlás más országrészekbe. A rendezetlen környezet, a romos házak a szegénység jelei, amely beleillik a hanyatló ipari táj képébe. A bányászszakma rangját mutató falukép már csak az emlékezetben él, marad a kiábrándultság, elmaradottság és a széteső lokális társadalom. Tanulmányomban audiovizuális forrásokat is felhasználva próbálom bemutatni egy volt nehézipari körzet mindennapjait az 1990 utáni periódusban annak sajátos „szereplőin” keresztül.
